
Jövő év október végéig kell elkészülnie a nagyváradi repülőtér új kifutópályájának, miután a légikikötő illetékesei aláírták a kivitelezési szerződést.
2014. július 31., 19:082014. július 31., 19:08
Az általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül 79,9 euróba kerülő projektre kiírt licitet az osztrák Porr Construct cég nyerte meg, amelynek a megbízás szerint 2100 méter hosszú, 45 méter széles új kifutópályát kell építenie a régi helyébe, emellett hat repülőgép parkolására alkalmas területet és egy független villanytelepet kell kialakítania.
A versenykiírás eredménye ellen korábban két cég nyújtott be fellebbezést, emiatt a tulajdonképpeni munkálatokat csak akkor lehet megkezdeni, miután a nagyváradi táblabíróság – várhatóan idén októberben – ítéletet hirdet az ügyben.
Gheorghe Pasc, a repülőtér igazgatója elmondta: a fellebbező vállalatok nem kérték az eljárás felfüggesztését, így a kivitelezési szerződés aláírása törvényes volt, a munkálatok megkezdését elrendelő rendeletet viszont csak az ítélet után lehet kibocsátani. A munkálatok miatt a tervek szerint csak 59 napra kell tavasszal lezárni a légikikötőt.
A projekt 85 százalékát vissza nem térítendő EU-s alapokból finanszírozzák, 13 százalékot az állai költségvetésből biztosítanak, 2 százalékkal pedig a megyei önkormányzat és a repülőtér járul hozzá a munkálatokhoz.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
szóljon hozzá!