
Kilencvenkét illetéket törölt el vagy vont össze több jogszabály keretében keddi ülésén a kormány – közölte a kabinet sajtóirodája.
2014. május 20., 16:032014. május 20., 16:03
Egy sürgősségi kormányrendelet 12 illetéket vagy tarifát szüntet meg vagy von össze – az indoklás szerint ezáltal nem csak az adóteher csökken, hanem kevesebb bürokráciával jár majd az ügyintézés is. Kormányhatározatban eközben különféle szolgáltatások igénybevételekor alkalmazott illetékekből és más díjakból szüntettek meg ötöt, tízet pedig összevontak. Nagy kiesést semmiképp nem jelent az intézkedés.
A hivatalos közlés szerint tavaly ezekből az illetékekből összesen 100 ezer lej folyt be az államkasszába. A pénzügyminisztérium által a keddi kormányülésen ismertetett tájékoztatás szerint további 65 adót miniszteri vagy államtitkári rangú intézményvezetői rendeletekkel törölnek el vagy vonnak össze.
Amint arról korábban beszámoltunk, a kormány honlapján közvitára bocsátott tervezet 65 adójellegű illeték és 27 nem adójellegű illeték megszüntetését vagy összevonását helyezte kilátásba. Ezek között szerepel például az ideiglenes elektronikus útlevél kibocsátásáért fizetendő 22 lejes, a cégbejegyzési tanácsadásért felszámolt óránkénti 19,8 lejes, a versenytanács adatbázisához való hozzáférésért fizetendő esetenkénti 150 lejes illetéket.
Az intézkedések egyébként évi alig 780 ezer lejes bevételkiesést jelent az államkasszának, de a szaktárca becslése szerint ez is megtérül a velük kapcsolatos ügyintézés megszűnése vagy egyszerűsödése által. Ezzel érvelt a kormányülés első, sajtónyilvános részében Victor Ponta miniszterelnök is, leszögezve, hogy az alig néhány lejes adók miatt az emberek naponta csak vesztegették az idejüket.
Hogy valóban mennyi időt vesz el a különböző adók és illetékek befizetése, az Országos Adóhatóság (ANAF) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorok támasztják alá. Mint Maria Gabriela Horga, az ANAF elnökének kabinetvezetője tájékoztatott, jelenleg egy Romániában bejegyzett cégnek évi 222 órát kell eltöltenie az adófizetéssel.
Ezt szeretnék 2016-ig a Világbankkal közösen kidolgozott program keretében 176 órára csökkenteni, közölte Horga. Hozzátette: ezzel egyidőben 15 százalékkal szeretnék növelni az ANAF alkalmazottainak becsületességébe vetett bizalmat, illetve a szolgáltatások minőségét.
A Capital című gazdasági hetilap szerint egyébként mostanáig 364 adójellegű illetéktípus volt érvényben Romániában: ezeket 24 közintézmény szolgáltatásaiért kellett fizetni, és 215 jogszabály rendelkezett róluk.
Románia élen jár Európában az adók és illetékek száma tekintetében. A Világbank felmérése szerint például Nagy-Britanniában a polgárok évi 110, Norvégiában pedig évi 83 órát fordítanak arra, hogy befizessék tartozásaikat az államnak.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!