Hirdetés

Hetvenöt lejjel növelik januártól a minimálbért

Január elsejétől 75 lejjel emelkedik a bruttó minimálbér, amely így eléri majd a 975 lejt – jelentette be Rovana Plumb munkaügyi miniszter hétfőn, a Mediafax hírügynökség által szervezett, a magánnyugdíj-rendszerről szóló konferencián. 

2014. október 13., 15:362014. október 13., 15:36

A munkatörvénykönyv előírásai szerint a minimálbér értékét kormányhatározat révén határozza meg a kabinet a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel való egyeztetést követően. A juttatás értéke a napi nyolcórás munkát végző személyekre vonatkozik.

Ebben az évben a kormány két alkalommal emelte a bruttó minimálbért: januárban és júliusban is 50 lejes volt a növekedés – a havi 168 ledolgozott órát figyelembe véve így a jelenleg 900 lejes bruttó jövedelem szerint az órabér 5,35 lej. A július elsejei növekedés országszerte több mint 966 ezer alkalmazottat érintett, közülük 281 ezren a közszférában, közel 685 ezren pedig a versenyszférában dolgoznak.

Ehhez képest a januári béremelés még 804 ezer munkavállalónak kedvezett – közülük 238 ezren állami alkalmazottak voltak, 566 ezren pedig a magánszférában tevékenykedtek. Az adatok szerint így a minimálbért keresők száma alig hét hónap alatt 162 ezerrel emelkedett, a jelenség pedig főként a magáncégek alkalmazottait érintette.

A juttatás 2013-ban és 2012-ben ugyancsak két alkalommal, egyenként 50-50 lejjel emelkedett. A bruttó minimálbér értéke 2011-ben 670 lej volt, ez mindössze 3,94 lejes órabért jelentett.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyébként még áprilisban arról számolt be, hogy noha ebben az évben jelentős mértékben nő a romániai minimálbér, továbbra is alulmarad a térség más országaiban alkalmazott összegnél. A hazai, mintegy 204 eurónál alacsonyabb minimálbér csak Bulgáriában van (158 euró), s a romániai szint még mindig a fele az olyan országokban alkalmazott összegnél, mint Horvátország, Lengyelország vagy Szlovákia. Igaz, a bruttó hazai termék (GDP) is 40 százalékkal alacsonyabb, mint az említett országokban.

Az IMF azzal is számolt, hogy a minimálbér emelése felemás hatást fog gyakorolni az adóbevételek alakulására: miközben nőni fog a társadalombiztosítási hozzájárulások összege, a cégek kisebb profitja az általuk befizetett adóból „vesz el”.

A munkáltatók egyébként, akik a havi 168 órás munka után nem biztosítják legalább a minimálbért az alkalmazottaknak, 300-tól 2000 lejig terjedő büntetést kaphatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés