
Fotó: Veres Nándor
Jóval a 30 napos határidő lejárta előtt kinyithatták az országos adóhatóság (ANAF) adócsalás elleni főigazgatósága által ideiglenesen bezárt vendéglátó-ipari egységeket Csíkszeredában: a szankciót minden esetben bírósági elnöki rendelettel törölték el.
2015. április 13., 17:252015. április 13., 17:25
Az adóhatóság munkatársai március 25-én kezdtek nagyszabású ellenőrző akcióba a székelyföldi megyeszékhelyen: a razzia során több étterem, kávézó és cukrászda tevékenységét is ideiglenesen, 30 napra felfüggesztették. Egy héttel később azonban már kinyitott a egyik vendéglő, majd egy kávézó is, az elmúlt napokban pedig sorra kerültek le az ajtókról a szankció tényét rögzítő feliratok, illetve a pecsétek.
A Morrison étterem múlt kedden nyitott ki: az üzemeltető a csíkszeredai bíróságon igényelte az erre feljogosító elnöki rendeletet, egyúttal pedig a 8 ezer lejes pénzbírság eltörlését is kérte. Fazakas Ervin ügyvezető elmondta: az adóellenőrök 80 lejjel több készpénzt találtak az étteremben, mint amekkora összeg a számlákon szerepelt.
„Ebből 50 lej váltópénz volt, 30 lej pedig a borravaló, a pénztárgépbe ugyanakkor délig 1000 lejt vezettek be. Véleményem szerint akkor lehetett volna csalásról beszélni, ha pénznek nyoma sem lett volna a pénztárgépben” – magyarázta Fazakas Ervin, aki egyébként nem számít újabb kivizsgálásra.
A Frei kávézó kilencezer lejes bírságot kapott, mivel a helyszínen 11 lejjel több készpénzt találtak, ez a pénztárgépbe be nem vezetett borravaló volt.
„Nem értettem az egészet, az ellenőrök semmilyen konkrét megoldást nem tudtak javasolni. Amikor a pecsétet eltávolították az ajtóról, ismét megkérdeztem, mit kezdjünk a borravalóval, erre azt válaszolták, hogy a pincérek tegyék a zsebükbe” – ecsetelte Lukács József ügyvezetője, aki ugyancsak bírósági rendelet nyomán fogadhatja ismét a vendégeket.
Múlt héten nyitott újra a Bandidos étterem is, amelynek tulajdonosa szintén bírság eltörlését kérte az ideiglenes bezárás felfüggesztése mellett. A Kossuth Lajos utcai Nagymama cukrászda és a mellette működő látványpékség sem maradt bezárva, múlt héten már dolgozhattak az alkalmazottak.
Az adóellenőrök március végi akciója során hat csíkszeredai egység működését függesztették fel ideiglenesen, ugyanakkor 27 esetben róttak ki pénzbírságot összesen 118 ezer lej értékben.
Úgy tűnik, a kormány megoldást keres a problémára: a Capital gazdasági és üzleti hetilap birtokába jutott nemrég egy jogszabálytervezet, amellyel az 1999/28-as számú sürgősségi kormányrendeletet módosítnák, eszerint a borravalót külön, általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül tüntetnék fel a nyugtán.
Azt, hogy kit illet meg az összeg, a munkáltató dönthetné el: amennyiben megtartja a cég jövedelmének, akkor ekként fizetne utána adót, ha pedig a borravaló az alkalmazottakat illetné meg, akkor ők fizetnének jövedelemadót, ám a tervezet értelmében a pluszösszeg után nem kellene társadalom- és egészségbiztosítási hozzájárulást is fizetniük.
Jelenleg egységesen 16 százalékos adókulcs érvényes valamennyi jövedelem esetében, kivételt a mikrovállalkozások képeznek, amelyeknek 3 százalékos adót kell befizetniük az államkasszába.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!