Hirdetés

Első otthon csak új lakásban?

Csak új ingatlanok vásárlására tenné lehetővé a Ponta-kabinet az Első otthon program keretében igényelhető kedvezményes hitelt – egyebek mellett erre derül fény a kormányprogramból, amelyért kedden vállal felelősséget a kabinet. Sajtóinformációk szerint az intézkedés már idén hatályba léphet.

Krónika

2014. március 10., 18:012014. március 10., 18:01

Szakemberek szerint az intézkedés tönkreteheti az ingatlanpiacot, miután a program keretében értékesített ingatlanok döntő többsége még a rendszerváltás előtt épült. Többnyire azért esik a fiatalok választása a régi tömbházlakásokra, mivel lényegesen olcsóbbak az újonnan épülteknél, s sok helyen az is előbbiek mellett szól, hogy az új lakónegyedek nagy része a városok szélén van, régi tömbházakat viszont a belvárosokban is találni.

Az ötlet egyébként nem új keletű, az Emil Boc vezette kabinetnek is volt egy hasonló terve, azonban a Versenytanács figyelmeztetése után letettek róla. A Versenytanács azzal érvelt a projekt ellen, hogy a módosítás révén csak a piac egy részét segítené a kormány, ami pedig már az állami segélyeket szabályozó törvény hatálya alá esne.

Háromszék: esély sincs új lakás vásárlására

Kovászna megyében például közel felére csökkenhet az ingatlan adás-vétel, ha a kormány életbe lépteti az Első otthon tervezett módosítását. Kész János, a SIC–Imobprest ingatlanközvetítő ügyvezetője a Krónika megkeresésére emlékeztetett, a megyében az elmúlt húsz évben nem épültek társasházak, tömbházak, így a kedvezményezettek ha akarnák, sem tudnák ezt a feltételt teljesíteni.

Új építésű kertes házakra pedig a háromszéki fiatal házasoknak nem elég a fedezetük, hiszen még régi tömbházlakásokra is csak a banki alkalmazottak, a köztisztviselők kapnak hitelt, a magánszférában dolgozók fizetése erre sem elég.

Kész János hangsúlyozta, a programmódosításban mindenképpen kell lennie valamilyen engedménynek, hogy ott, ahol nincsenek új építésű társasházak, vehessék meg a régit is, hiszen különben diszkriminálják azokat, akik olyan térségben laknak, ahol nem épülnek új lakások, hiszen ők nem élhetnek a kormány által biztosított kedvezménnyel. Háromszéken egyébként az ingatlan adás- vételek mintegy 40 százaléka az Első otthon program révén valósult meg, a fiatalok régi két-három szobás tömbházlakásokat vásároltak.

Szatmár is nehéz helyzetbe kerülhet

Ismét nehéz helyzetbe hozhatják a szatmári ingatlanügynököket is az Első otthon program kapcsán tervezett új módosítások. Mint Szántai Imre, a Santai Ingatlanügynökség vezetője lapunknak elmondta, a vevők számának csökkenését eredményezte a nem egészen fél éve bevezetett másik szigorítás is, miszerint csakis lejalapú hitel vehetnek igénybe a program kedvezményezettjei, a vásárlók azonban idővel megbarátkoztak ezzel a lehetőséggel, így ismét keresik a 20-25 ezer euró körüli áron kínált lakásokat.

Szántai Imre elmondta, ennél többet a szatmári fiatalok nem tudnak lakásvásárlásra szánni, ezért úgy véli, visszaesést eredményezhet a piacon az, ha nem lesznek számukra elérhetőek a régi apartmanok. A cégvezető arra is emlékeztetett, hogy Szatmárnémetiben körülbelül három éve szinte teljesen leálltak az építkezéssel a beruházók, ezért meglehetősen kevés új építésű lakás van eladó.

„Bukarestben áll sok új lakás üresen, úgy vélem, ezek értékesítését akarják segíteni az intézkedéssel” – magyarázta a cégvezető, hozzátéve: meggyőződése, hogy hamarosan elérhetővé tesznek az Első otthon keretében egy újabb programot is, ami ismét lehetővé teszi a használt lakások vásárlását.

Vannak más hitelek is

Nem ennyire borúlátó eközben Bónis Endre, a kolozsvári Reform ingatlanközvetítő iroda vezetője. Mint érdeklődésünkre leszögezte, nem fogja különösebb mértékben befolyásolni az ingatlanpiacot a tervezett módosítás, ugyanis a bankok annyira lecsökkentették a más ingatlanhitelek kamatját, hogy alig drágábbak a kedvezményes hitelkonstrukciónál.

A szakember ugyanakkor arra is kitért, hogy Kolozsváron az újonnan épített házak nem biztos, hogy kellő vonzerőt tudnak kifejteni a vásárlókra, ugyanis azok jellemzően a város perifériáján épültek, rossz az infrastruktúrájuk vagy nincs zöldövezetük.

Bónis egyúttal elmondta, 2014-ben növekedésnek indult a kincses város ingatlanpiaca, amelyet elsősorban a banki hitelek után fizetendő kamatok csökkenésének tudható be. „Ha az ember ügyesen alkuszik, akár 5-6 százalékos kamattal járó lejes hitelhez is hozzájuthat” – magyarázta az ingatlan szakértő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés