Hirdetés

Elmulasztott lehetőségek Szatmáron

Szorosabbá tennék Szatmárnémeti és Nyíregyháza gazdasági kapcsolatait – a két város önkormányzata ebben hónapban zár egy európai uniós finanszírozású pályázatot, amelynek célja a közvetítés a két megyeszékhely leginkább tőkeerős vállalatai között, illetve olyan fórumok kialakítása, melyek révén követni tudják egymás tevékenységét, valamint az üzleti világban zajló folyamatokat.

Babos Krisztina

2013. július 23., 17:422013. július 23., 17:42

2013. július 23., 17:442013. július 23., 17:44

Az egyéves lefutású pályázat keretében több kerekasztal-beszélgetést szerveztek, valamint kiadnak egy DVD-t, amely összesen 60 – városonként 30-30 – céget mutat be. Utóbbit ingyen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére az önkormányzatok, akárcsak a kisfilmet is, amely szintén a gazdasági szereplőkről próbál átfogó képet adni.

„Mi a közeledési folyamat segítéséből annyit vállaltunk fel, hogy összehozzuk a vállalkozókat, azt viszont, hogy miféle kapcsolatok kötődnek, nem követjük nyomon – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Adriana Lenghel, a projekt szatmárnémetit érintő részének koordinátora. – Egyes dolgokról azonban tudomást szerzünk – sikerként könyveljük el például azt, hogy Magyarország egyetlen, ipari hűtőberendezéseket forgalmazó vállalata e pályázat révén talált magának romániai partnert.\"

Mivel a célok között szerepel a vállalkozók pályázati aktivitásának ösztönzése, a pályázati lehetőségek ismertetése, a fejlesztési igények megfogalmazása a 2014-től kezdődő költségvetési időszakra, valamint ezek eljuttatása az irányító hatóságokhoz, felméréseket is végeztek, amelyekből sikerült néhány következtetést levonni.

Amint Adriana Lenghel elmondta, sajnálatos módon arról kellett meggyőződniük, hogy Szatmárnémeti nem vagy csak nagyon kismértékben tudja kihasználni a kedvező fekvéséből adódó gazdasági lehetőségeket. Olyan kivételes helyzetben van ugyanis a város, hogy nagyon közel fekszik a román–magyar–ukrán hármas határhoz, ami indokolná, hogy egyebek mellett logisztikai központot alakítsanak itt ki, a gyenge közúti infrastruktúra elbizonytalanítja a befektetőket. Rámutatott: pár éve komoly beruházási szándékkal érkezett a szatmárnémeti déli ipari parkba a német Hay vállalat, azonban végül mégsem épített itt gyárat, mivel az óriási, két és fél méteres átmérőjű, szélmalmok számára gyártott fogaskerekek biztonságos szállításával kapcsolatban kétségeik merültek fel. Hozzátette: ha az utakkal kapcsolatos problémákra nem is hoz megoldást jelen projektjük, a vállalkozók közös ötleteléséből születhetnek olyan megoldások, amelyek a fennálló körülmények között is életképes kezdeményezésekhez vezethetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldanák fel az egyre mélyülő koalíciós konfliktust

Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldanák fel az egyre mélyülő koalíciós konfliktust
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
Hirdetés