
Fotó: Agerpres
2009. július 09., 09:352009. július 09., 09:35
A kormány még ezen a héten aláírja a hitelgarancia-megállapodást az Első otthon programban való részvételre kiválasztott összes bankkal – jelentették be a kormány képviselői tegnap, a program keretében igényelt első hitelre vonatkozó szerződés ünnepélyes aláírásakor. A ceremónián részt vett Emil Boc kormányfő, Gheorghe Pogea pénzügyminiszter és az Országos Hitelgarancia-alap vezetője is. Mint kifejtették, eddig összesen mintegy tízezer igénylés érkezett a program keretében, ezek mintegy 25 százaléka új ingatlan vásárlását célozza. Emil Boc kormányfő elmondta: a programban részt vevő pénzintézetekkel még a hét folyamán aláírja a kormány a megállapodást, emellett arról is beszélt, hogy a lakáshitel-garancia mellett a kormány a mezőgazdaságra és az önkormányzatokra is ki kívánja terjeszteni az államilag garantált hiteleket.
Az első, a program keretében megvásárolt otthon egyébként egy, a bukaresti Colentina negyedben található régi építésű kétszobás tömbházlakás. A vásárló egy fiatal házaspár, mindketten a Renault alkalmazottai, a hitelmegállapodást pedig a Román Fejlesztési Bankkal (BRD) kötötték 51 500 euró értékben, amelyre 3000 eurós előleget fizettek. A hitel futamideje 30 év, a havi törlesztőrészlet 307 euró.
A vásárlók közölték, már korábban benyújtották a hitelkérelmet, ám a program beindulását követően a bank megkereste őket, hogy felhívja a figyelmüket erre a lehetőségre. Egyúttal arra is felhívták a figyelmüket, hogy fel kell készülniük a sajtónyilvánosságra is, mivelhogy ők lesznek az elsők, akik az Első otthon program keretében jutnak államilag garantált ingatlanhitelhez.
Banki források szerint a párt tökéletes ügyfélnek minősítette a bank, mivel mindkettejük jövedelme elegendő ahhoz, hogy rendszeresen tudják törleszteni a részleteket.
Mint arról beszámoltunk, a fiatalok lakáshoz jutásának elősegítését célzó Első otthon program keretében az állam 60 ezer euró értékig vállal garanciát a megvásárolni kívánt ingatlan banki hiteleire. A vásárlónak az ingatlan értékének 5 százalékát kell előlegként befizetnie, illetve, amennyiben az ár meghaladja a 60 ezer eurót, 3000 eurót, valamint a 60 ezer euró és a teljes érték közötti különbözetet.
A törlesztőrészlet havi kamata euróalapú hitel esetén a 3 hónapra kiszámított EURIBOR-ráta plusz legfeljebb 4 százalék lehet, míg lejalapú kölcsön esetében a ROBOR-ráta plusz maximum 2,5 százalék. A statisztikák szerint a lakossági hitelek törlesztőrészleteinek átlagos kamata március hónapban 18,86 százalék volt, míg a cégek által fölvett kölcsönök esetében 20,5 százalék.
A lakás nem adható el az első öt évben, és azt követően is csak olyan személynek, aki megfelel az Első otthon program követelményeinek. Így a kedvezményezettnek nem lehet a tulajdonában ingatlan (még résztulajdonos sem lehet), és nem lehet jelzáloghitele sem. Amennyiben a vásárló három egymást követő hónapban nem tudja fizetni a részleteket, az adóhivatal 90 napon belül elkezdi a behajtási procedúrát. A kedvezményezettnek ezen túlmenően háromhavi törlesztőrészletnek megfelelő garanciabetétet kell elhelyeznie a bankban, az ingatlanra pedig teljes körű biztosítást kell kötnie. Az ingatlan értékének fölbecslését szakértő cégnek kell elvégeznie.
A hitelszerződés nem tartalmazhat olyan kitételt, amely annak egyoldalú módosítására hatalmazza fel a bankot, és a pénzintézetek nem számíthatnak fel többletdíjat abban az esetben, ha a hitelt felvett személy a határidő lejárta előtt ki szeretné egyenlíteni tartozását. A hitel esetében egyébként a leghosszabb futamidő 30 év lehet. A kormány szándékai szerint a programban azon bankok vehetnek részt, amelyek a legalacsonyabb kamatot számítják fel a törlesztőrészletekre. A programban való részvételre húsz bank jelentkezett, és összesen 1,4 milliárd lejt szánnak a kormány által eredetileg egymilliárd eurós határig garantálni kívánt programra.
Mindezek ellenére a program nem jelent valós megoldást a lakásgondokra: egy felmérés szerint a lakosságnak csupán elenyésző része rendelkezik a részvételhez szükséges mértékű jövedelemmel. Egy 30 ezer euró értékű lakás esetében a szükséges nettó jövedelem 2160 lej, a havi törlesztőrészlet pedig 756 lej. Egy 50 ezer eurós ingatlan esetén a szükséges jövedelem 3007, a havi részlet pedig 1264 lej. 60 ezer eurós ingatlant csak 3430 lejes havi nettó jövedelműek vásárolhatnak, itt ugyanis a havi törlesztőrészlet már eléri az 1516 lejt.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.