
Egyelőre nem visz tőzsdére más állami cégeket a kormány a már bejelentett energetikai vállalatokon kívül – jelentette be hétfőn Constantin Niţă tárca nélküli energetikai miniszter.
2013. szeptember 23., 14:232013. szeptember 23., 14:23
2013. szeptember 23., 14:492013. szeptember 23., 14:49
Mint emlékeztetett: a kabinet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a Világbankkal és az Európai Bizottsággal (EB) szembeni privatizációs vállalása nyomán jövő évben az Electricát, a Hidroelectricát, a Hunyad Megyei Energetikai Komplexumot és az Olténia Energetikai Komplexumot viszi tőzsdére.
A kormány idén a Romgaz és a Nuclearelectrica részvényeit vitte tőzsdére, ennek nyomán az utóbbi nagyvállalat részvényeinek tíz százalékát adták el 281 millió lejért, így elkelt az eladásra szánt első részvénycsomag – jelentette be hétfőn Niţă, aki szerint a felvásárlók mintegy harmada amerikai befektető. A miniszter sikerként könyvelte el a tranzakciót, főként hogy a kormánynak az elmúlt hat évben nem sikerült állami vállalatok részvényeit értékesítenie a tőzsdén, holott erre többször is kísérletet tettek.
Niţă ugyanakkor rámutatott: a részvényeladásból származó bevételből vélhetően tőkeemelést hajtanak végre az Energonuclear vegyesvállalatnál, amely a tervek szerint a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorát építi majd. „Mindez attól függ, hogy a közeljövőben megkötjük-e a reaktorok építésére vonatkozó szerződést. Ez egy-másfél hónap múlva kiderül” – tette hozzá a tárca nélküli miniszter.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!