
Hosszas huzavonát követően elfogadta az Európai Unió 2014 és 2020 közötti hétéves periódusra vonatkozó keretköltségvetését kedden az Európai Parlament. Az állam- és kormányfők által februárban jóváhagyott keretköltségvetés (multi-annual financial framework – MFF) részleteiről – mint arról több ízben is írtunk – hónapokon át tartó egyeztetés folyt az EP és a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács képviselői között.
2013. november 20., 18:402013. november 20., 18:40
A 2011-es árakon hét év alatt 960 milliárd euró uniós kötelezettségvállalást és 908 milliárd euró kifizetést lehetővé tevő keretköltségvetést 537 EP-képviselő támogatta, 126-an szavaztak ellene és 19-en tartózkodtak. A végső szavazás egyébként azért húzódott el az év utolsó előtti hónapjáig, mert bár az Európai Bizottság, a tanács és az EP között még a nyáron megszületett a politikai megállapodás, az EP által megfogalmazott feltételek csak mostanra teljesültek – derül ki a parlament sajtószolgálata által kiadott közleményből.
Sok feltételből nem engedett az EP
Az EP a közlemény szerint biztosítani akarta, hogy a 2014-es évet ne mínuszban kezdje az Európai Unió. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a tagállamok fizessenek be 3,9 milliárd eurót az uniós kasszába annak érdekében, hogy az Európai Bizottság eleget tudjon tenni 2013-ra felhalmozódott fizetési kötelezettségeinek. A strasbourgi uniós parlament ahhoz is ragaszkodott, hogy jöjjön létre egy magas szintű csoport az uniós költségvetés bevételi oldalának felülvizsgálatára. Erre az EP közleménye szerint azért van szükség, mert a jelenlegi – kivételekkel, visszatérítésekkel bonyolított, különböző bevételi forrásokra és a nemzeti költségvetésekre támaszkodó – rendszer az EP szerint áttekinthetetlenné vált. A tagállamok hozzájárultak a csoport létrehozásához, amely hamarosan megkezdi munkáját, és jövő év végéig előáll javaslataival - közölte a parlament.
Az EP már februárban közölte, feltétlenül lehetőséget kell teremteni arra, hogy ha egyes években esetleg felhasználatlan pénz marad az uniós büdzsében, akkor azt évek és egyes költségvetési fejezetek között is át lehessen csoportosítani. \"Így a költségvetés minden egyes euróját ott használhatják fel, ahol arra leginkább szükség van. Különösen fontos ez most, hogy az éves költségvetések folyamatosan csökkennek\" – véli közleményében az Európai Parlament. Az EP abból sem engedett, hogy bekerüljön az MFF-be egy úgynevezett felülvizsgálati záradék, amely lefekteti, hogy az Európai Bizottság 2016-ban a gazdasági folyamatokra reagálva javaslatot terjeszthessen elő az MFF felülvizsgálatára.
A parlamenti elfogadás után az MFF-et formálisan még a tanácsnak is jóvá kell hagynia, az állam- és kormányfők várhatóan december elején ülnek össze és döntenek a témában.
Üdvözölt büdzsé
A szavazás után nem sokkal közleményben üdvözölte a büdzsé elfogadását José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint ez nagy nap Európa számára, rámutatva, hogy az EU költségvetése \"szerény\" az unió gazdaságához mérten, ám így is minden egyes év büdzséje nagyobb összeget tesz ki, mint a második világháború után Nyugat-Európa újjáépítését lehetővé tevő teljes Marshall-terv. \"Az Európai Unió 2014 és 2020 között csaknem ezermilliárd eurót fektet a növekedésbe és a munkahelyteremtésbe\" – idézi Barrosót a bizottsági közlemény.
Martin Schulz, az EP elnöke is kiemelkedően fontosnak nevezte a keddi szavazást, és rámutatott, hogy így időben, január 1-jén megindulhatnak majd a kifizetések az uniós forrásokból. A német szociáldemokrata politikus ugyanakkor arra is kitért, hogy az elfogadott MFF \"korántsem tökéletes\", az EP ugyanis azt szerette volna, hogy az EU \"nagyratörőbb\" keretösszegekből gazdálkodhasson.
Amint arról beszámoltunk, korábban Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő úgy vélekedett, hogy a többéves pénzügyi keret kedvező Románia számára, hiszen a 2014–2020-as időszakban több forrással fog rendelkezni, mint a jelenlegi, 2007–2013-as időszakban. A gazdasági szakember azt mondta, az előzetes számítások szerint Románia legkevesebb 34 milliárd euró forrással fog rendelkezni, de a legoptimistább forgatókönyv szerint elérheti akár a 39 milliárd eurót is.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!