
Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormányülésen a vírus mellett az áremelkedések kérdésével foglalkoztak, hiszen egész Európában nőnek az árak az energiaárak emelkedése miatt
Fotó: Mti
Élelmiszerárstopról döntött a kormány, február 1-jétől hat termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten – jelentette be Orbán Viktor a közösségi oldalán.
2022. január 13., 09:022022. január 13., 09:02
A miniszterelnök a Facebookra szerda este felkerült videóban, a kormányülést követően közölte: az élelmiszerárak emelkedése miatt a kormány úgy döntött, hogy
A kormányfő hozzátette: ez azt jelenti, hogy ennek a hat terméknek az árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol a múlt év október 15-én állt, és ennek minden üzletben meg kell történnie. Közölte:
A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormányülésen a vírus mellett az áremelkedések kérdésével foglalkoztak, hiszen – folytatta – egész Európában nőnek az árak az energiaárak emelkedése miatt. Kijelentette: Magyarország védi a családokat.
– mondta. „Magyarország előre megy, nem hátra” – fogalmazott a kormányfő.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!