
2008. november 10., 14:172008. november 10., 14:17
A szakszervezeti tömbök vezetőitől származik a becslés, ugyanis – mint állítják – a világszerte eluralkodott pénzügyi válság miatt közel 500 ezer külföldön dolgozó román állampolgárnak szűnik meg az állása a jövőben, akik hazatérni kényszerülnek. Eközben Romániát sem kíméli a válság, a szakszervezeti vezetők szerint a legérintettebb iparágak a készruhagyártás, az építőipar, a mezőgazdaság, az autógyártás és a pénzügyi szektor lesz.
„Információim szerint több mint 500 ezer román fog hazatérni Spanyolországból és Olaszországból, így pedig a munkanélküliek száma meghaladja majd a milliót. Sokan azért jönnek haza, mert nincs régiségük az illető országban, ami miatt pedig nem jogosultak munkanélküli-segélyre” – nyilatkozta a NewsIn hírügynökségnek Bogdan Hossu, a Cartel Alfa szakszervezeti tömb vezetője. Mint részletezte, a vendégmunkások hazajövetele a szürkegazdaságra gyakorol majd nagy nyomást, számottevő hányaduk ugyanis kis cégeknél dolgozik majd, és az adócsalás nem lesz idegen számukra.
Ovidiu Jurcă, a BNS tömb alelnöke úgy látja, 2009 közepére a Romániában munkanélkülivé válók száma mindenképp eléri a 3500 ezret, ami révén 700 ezer állástalan lesz az országban, ehhez adódik hozzá a hazatérők száma.
Marius Petcu, a CNSLR Frăţia elnöke még borúlátóbb, szerinte a munkanélküliek száma 50 százalékkal magasabb a hivatalos adatnál, és megközelíti az 500 ezret. „Nagyon sok munkanélküli nem jelentkezik az illetékes hivataloknál, s inkább feketén dolgozik, hogy ne kelljen fizetnie a fizetésekre kirótt adókat” – támasztotta alá kijelentését Petcu.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter november elsején úgy nyilatkozott, a pénzügyi válság miatt az idei év végéig körülbelül 17 ezer személy veszíti el állását. Mint hangsúlyozta, az érintettek többsége rövid idő alatt munkát találhat, mivel több területen is akut munkaerőhiánnyal küzd Románia. A hivatalos adatok szerint 353 ezer munkanélküli élt az országban szeptember végén, a munkanélküliségi ráta pedig 3,9 százalék volt.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.