
A magyar MKB Bank Zrt. adásvételi szerződést írt alá a romániai Nextebankban meglévő 96,3 százalékos közvetlen részesedésének teljes eladására – közölte az MKB a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2014. január 05., 17:502014. január 05., 17:50
2014. január 05., 17:512014. január 05., 17:51
A közlemény szerint a 2013. december 31-én aláírt részvény adásvételi szerződés érvényességének feltétele a Román Nemzeti Bank engedélye. A közlemény nem ad tájékoztatást sem a vevőről, sem az ügylet értékéről.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti lapok október végén meg nem erősített értesülésként arról írtak, hogy már szinte megtörtént a Nextebank eladása, és annak vevője az Axxess Capital nevű román befektetési és kockázati tőketársaság lenne. Az MKB 2012 közepén már egyszer megállapodott a Nextebank értékesítéséről egy konzorciummal, amelynek meghatározó tagja az amerikai Pine Bridge Investment vagyonkezelő szervezet volt, de az ügyletet a Román Nemzeti Bank (BNR) nem hagyta jóvá.
Az MKB októberben jelentette be bolgár leánybankjának értékesítését. Akkor közölték, hogy az MKB tulajdonosa, a BayernLB és az Európai Bizottság között 2012-ben létrejött megállapodás értelmében a magyar bank új stratégiájának egyik alapeleme a külföldi egységek leépítése. Jelezték azt is, hogy folyamatban van a többi, az MKB jövedelemtermelő képességét veszélyeztető érdekeltség és tevékenység leválasztása, így a román érdekeltség értékesítése is. \"Ezek lezárásával a bank ismét közelebb kerül ahhoz, hogy a jövő évben tiszta portfólióval, a jó jövedelmezőségi potenciállal bíró üzleti tevékenységekre összpontosítva folytathassa tevékenységét\" – írta közleményében a hitelintézet.
A BayernLB-nek legkésőbb 2016 végéig értékesítenie kell magyar leányvállalatát az Európai Bizottság 2012-es döntése értelmében. Az MKB Bank elfogadott stratégiájának megvalósítása tart, amelynek fókuszában a bank jövedelemtermelő képességének visszaállítása, tőkehelyzetének megerősítése és stabilizálása, független finanszírozó képességének megteremtése, ezáltal eladhatóságának középtávon történő javítása áll – közölte az MKB Bank novemberben.
Az MKB Csoport adózás előtti vesztesége 2013 első félévben az egy évvel korábbi 17,97 milliárd forintról 26,3 milliárd forintra nőtt a konszolidált, nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerinti adatok alapján, aminek közel kétharmada, 18,1 milliárd forint a banki különadókra vezethető vissza. A csoport konszolidált mérlegfőösszege egy év alatt 11,3 százalékkal csökkent és június végén 2384,092 milliárd forintot tett ki.
Az ügyfélhitelek állománya 23,2 százalékkal, az ügyfélbetéteké 12,7 százalékkal mérséklődött. Mint az MKB a jelentéssel kapcsolatban kiadott közleményében kifejtette, a zsugorodó állományi és eredménytételek egyaránt jelzik, hogy a non-core (nem alap) üzleti tevékenységek és egységek leépítésének folyamata aktív szakaszához érkezett. A működés hatékonyabbá tételének további feltétele a szigorú költséggazdálkodás fenntartása.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!