
A portugál Millennium Bank 34 millió eurós tartalékalapot hozott létre romániai hálózatának értékesítése érdekében.
2014. július 30., 17:442014. július 30., 17:44
A hazai kirendeltség felvásárlásáról korábban a magyarországi OTP Bank és az osztrák Raiffeisen Bank illetékeseivel is tárgyaltak a portugál pénzintézet képviselői, az osztrákok azonban végül lemondtak az egyezkedésről. Banki források szerint a portugálok már egyezségre jutottak az OTP Bank vezetőivel, a tranzakció azonban csak a Román Nemzeti Bank (BNR) engedélyével valósulhat meg – számolt be a Mediafax hírügynökség.
A tavalyi év első felében a Millennium Bank romániai hálózata 3,4 millió eurós veszteséget jegyzett, 2014 első hat hónapjában azonban a kárt sikerült 900 ezer euróra mérsékelni. A portugál csoport tájékoztatása szerint ez annak tudható be, hogy az elmúlt év során csökkentették működési költségeiket és a rosszul teljesítő hitelek miatt létrehozott tartalékalapot, ugyanakkor emelték a kamatokat és a banki illetékeket. A pénzintézet ugyanakkor néhány hazai kirendeltségét is bezárta, és több alkalmazottat elbocsátott.
Nemcsak a romániai hálózat küzd pénzügyi gondokkal: a portugál csoport vesztesége ez év első felében 62 millió euró volt, tavaly ennél jóval nagyobb, 488 millió eurós kárt jegyeztek az első hat hónapban, azóta azonban a pénzintézet eladta görögországi hálózatát.
A Millennium romániai kirendeltségeinek eladásáról tavaly nyáron egyezett meg a csoport és az Európai Bizottság, a tranzakció határideje 2015 júniusa. Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az MTI-nek néhány hete sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt az értesülést, miszerint a magyarországi pénzintézet vásárolja fel a romániai hálózatot, de annyit elmondott: az OTP minden terjeszkedési lehetőséget megvizsgál az általa ígéretesnek tartott román piacon.
Az OTP Bank hasonlóképpen azt közölte a hírügynökség megkeresésére, hogy a pénzintézet nem kommentál sajtóértesüléseket.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!