
Ernyőszervezetet alakítana a Romániai Munkáltatók Országos Szövetsége, ezáltal javítanák az együttműködést a közintézmények és a vállalkozói szféra között.
2015. április 20., 20:172015. április 20., 20:17
A szervezet országos vezetője, a nagyváradi Ioan Lucian múlt héten a Szatmár megyei prefektúrával kötött megállapodást a jövőbeli közös munkáról, és bejelentette: hamarosan hasonló szerződést kötnek a Szatmár megyei közgyűléssel és a szatmárnémeti polgármesteri hivatallal is.
Az üzletember szerint a vállalkozói szféra esetenként jelentős segítség lehet a közigazgatási egységek számára egy-egy szaktudást igénylő döntés meghozatalánál, a kompetens ügyintézés pedig a gazdasági fejlődés motorja lehet.
Rámutatott: Bihar megyében körülbelül öt éve tart az együttműködés a helyi hatóságok és a vállalkozók képviselői között, és a tapasztalatok fényében úgy vélik, érdemes a modellt „exportálni”, ezért a közeljövőben a szomszédos megyékre is megpróbálják kiterjeszteni a rendszert.
Országos viszonylatban egyébként legalább hat munkáltatói szervezet működik, ezeket kívánja egy asztalhoz ültetni a Romániai Munkáltatók Országos Szövetsége. „Jónak tartom ezt a kezdeményezést, szerintem hasznos lenne a helyi közösségek számára, ha az önkormányzatok konzultálnának a szakcégekkel egyes döntések előtt, mert néha sikerül olyan határozatokat hozniuk, hogy egy műszaki embernek megfájdul a feje, ha ránéz” – vélekedett a Krónika érdeklődésére Márkos Tibor, aki kettős minőségben, a Német–Román Gazdasági Egyesület, illetve a Szatmár Megyei Kisiparos Kamara képviseletében vett részt a találkozón.
A vállalkozó hozzátette, szeretne egy széles körű együttműködést, mivel úgy véli, a helyi gazdaság csakis akkor lesz sikeres, ha a jól fizető munkahelyekkel párhuzamosan szabadidős programokat is tud kínálni a felkészült munkaerő számára, ehhez pedig feltétlenül szükség van a vállalkozói szféra és az önkormányzatok közötti folyamatos párbeszédre és a közös munkára.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!