
Egységes európai munkaügyi ellenőrzési platform létrehozását sürgeti kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament.
2014. január 15., 16:482014. január 15., 16:48
A strasbourgi uniós parlament szigorúbb munkaügyi ellenőrzéseket, a munkaügyi ellenőrök számának növelését és eszköztáruk bővítését tartja szükségesnek annak érdekében, hogy felléphessenek a be nem jelentett munkavállalással, a nem valós önfoglalkoztatással és szociális dömpinggel szemben – olvasható a dokumentumban.
Az unió bruttó hazai termékének (GDP) 18,8 százalékát kitevő feketemunka felszámolásával növekedne az adózásból és a társadalombiztosításból származó bevétel – mondta a témáért felelős német szocialista képviselő, Jutta Steinruck. A munkaügyi szervek azonban nem rendelkeznek elegendő munkaerővel, és a határon átnyúló együttműködés során is számos nehézséggel találják magukat szemben – tette hozzá.
Az EP az úgynevezett postaládacégek és a hasonló, csak névleg létező vállalkozások listázásával segítené a tagállamok közötti együttműködést, és figyelemmel követné a be nem jelentett munkavállalást az egységes ellenőrzési platform segítségével.
Állásfoglalásukban az EP-képviselők emellett egy európai társadalombiztosítási kártya bevezetésének megvizsgálására is felkérik az Európai Bizottságot. A tb-kártya vagy egy ahhoz hasonló, a szigorú adatvédelmi feltételeknek megfelelő dokumentum segítségével könnyen megoszthatók volnának az adatok, így tesztelhetővé válna egy, a fekete munkavállalásra figyelmeztető rendszer – érvel határozatában az EP.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!