
A romániai internetezők 15 százaléka, mintegy 1,2 millió személy vásárol rendszeresen on-line, így az ország nem sokkal marad el a fejlettebb államokban mért arányokhoz képest – derült ki az elektronikai cikkeket, főként fényképezőgépeket és videokamerákat forgalmazó F64 internetes áruház felméréséből.
2013. december 18., 12:512013. december 18., 12:51
Az ágazatban piacvezető, hagyományos üzleteket is működtető F64 idén 20 millió eurós üzleti forgalomra számít, ez 12 százalékkal haladná meg a tavalyi eredményeket. Az áruház közleményben mutatott rá, hogy az országos szintű internetes kereskedelem ennél jóval nagyobb mértékben, évente közel 40 százalékkal emelkedik.
A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy az elmúlt időszakban csökkent, illetve átalakult a fényképezőgépek iránti kereslet, ugyanis ezek helyett egyre több ügyfél vásárol kamerával felszerelt okostelefont. „Ezzel párhuzamosan a fényképezés iránti szenvedély is jelentősen növekedett, képzeljük el, hogy az F64 áruház a 2001 és 2004 közötti éves üzleti forgalmát ebben az évben már egy hónap alatt lebonyolítja” – mutatott rá Marian Alecsiu, a bolt egyik alapítója.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!