Hirdetés

Egyre népszerűbb a zöld energia

Tavaly csaknem megkétszereződött Romániában a megújuló energiából előállított villamosenergia-kapacitás, amely több mint 2 ezer megawattal nőtt – közölte csütörtökön Nagy-Bege Zoltán, az országos energiaár-szabályozó hatóság főosztályi vezérigazgatója. 

Hírösszefoglaló

2014. február 20., 20:062014. február 20., 20:06

A tisztségviselő egy bukaresti konferencián vett részt, majd azt követően az MTI-nek elmondta: 2012-ben 2200 megawatt megújuló energiaforrásból termelt működő villamosenergia-kapacitás volt, ami tavaly év végére 4400 megawattra bővült. A növekedés elsősorban a naperőműveknek köszönhető, hiszen 41 megawattról 1155 megawattra nőtt a termelési kapacitásuk, de a szélerőműveké is majdnem ötven százalékkal bővült.

A villamos energia területén Románia vállalta, hogy 2015-ig a termelés 33 százaléka megújuló energiaforrásból fog származni. Románia ezt már most túlteljesíti a nagy vízi erőműveket is beleszámolva, hiszen a villamos energia mintegy 40 százaléka származik zöld energiából. Nagy-Bege Zoltán szerint az idén nem várható ugyanilyen látványos növekedés, mert egyrészt a román állam csökkentette a megújuló energiaforrások bővítésére irányuló állami támogatást, másrészt telítődött a piac.

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett adatok szerint Romániában a megújuló energiaforrásból termelt villamosenergia-kapacitás legnagyobb részét a szélerőművek teszik ki mintegy 2500 megawattal, míg például a naperőművek 1155 megawatt áram előállítására képesek, a vízi erőművek pedig 530 megawattra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Új járatokkal bővül a brassói reptér kínálata

Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.

Új járatokkal bővül a brassói reptér kínálata
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
Hirdetés
Hirdetés