
A 2007–2014-es költségvetési ciklusra Romániának 1 milliárd euró korrekciót kell fizetnie az Európai Uniónak – közölte csütörtökön Eugen Teodorovici.
2015. március 19., 20:032015. március 19., 20:03
Az európai pénzekért felelős tárcavezető (képünkön) Kolozsváron elmondta, hogy ez az adat a román hatóságok becslésén alapszik. Bukarest azzal számol, hogy ennyi pénzt kell fizetnie azért, mert az említett költségvetési ciklusban nem megfelelően zajlottak le az uniós pénzből megvalósuló beruházások esetében kiírt közbeszerzési eljárások.
„Ezt az árat Románia a butaságért fizeti, hiszen kulcspozícióba olyan emberek kerültek, akiknek nem lett volna keresnivalójuk, főleg a közbeszerzéseknél” – mondta a miniszter. Hozzátette: egyes operatív ágazati programok esetében 10, 15, 25 százalékos korrekciót állapított meg Brüsszel, ezért van szó ilyen nagy összegről.
Rámutatott: ha nem lenne ez a korrekció, akkor Románia abszorpciós rátája (az uniós pénzek felhasználási aránya) már 60 százalékon lehetne a jelenlegi 53 százalék helyett.
Amint arról több ízben is írtunk, Románia kétéves haladékot kapott a 2007–2014-es költségvetési ciklus pénzeinek felhasználására. A miniszter reményei szerint az uniós pénzek felhasználási aránya eléri majd a 80 százalékot. A 2014–2020-as költségvetési ciklusban 43 milliárd euró áll Románia rendelkezésére az EU költségvetéséből, a korábbi ciklusban Bukarest 33 milliárd eurót hívhatott le.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!