Hirdetés

Egybeolvad a Domo és a Flanco?

Közösen folytatná a tevékenységet az elektromos eszközöket forgalmazó Domo és Flanco üzletlánc, hogy felvehessék a versenyt a Romániában piacvezető Altex-csoporttal – számolt be kedden a Ziarul Financiar gazdasági lap. 

Kőrössy Andrea

2014. március 18., 17:202014. március 18., 17:20

Iulian Stanciu, a Flanco tulajdonosa – aki a legnagyobb hazai elektromos cikkekkel kereskedő internetes áruház, az eMag részvényese is – úgy nyilatkozott: jó ötletnek tartja az együttműködést, szerinte ugyanis túl sok elektromos eszközöket forgalmazó hálózat és bolt működik az országban, így a közös ügylet jótékony lenne a szektor számára is.

Arra a kérdésre, hogy az együttműködés nyomán a Domo vásárolná-e fel a Flancot, kijelentette: inkább ennek ellenkezőjét tartja valószínűnek.

Piaci források szerint ugyanakkor a Domót közvetetten irányító bolgár üzletember, Tzvetan Vassilev inkább abban érdekelt, hogy felvásároljon egy romániai üzletláncot, amelynek nyomán vetélytársa lehet az Altexnek.

A Ziarul Financiar értesülései szerint a Flanco és a Domo illetékesei már tavaly is tárgyaltak az ügyben, konkrét intézkedésekről azonban nem sikerült megegyezniük.

Az Altex üzleti forgalma 2012-ben 254 millió euró volt, míg a Domo ugyanabban az évben 126, a Flanco pedig 137 millió eurós forgalmat jegyzett, így a két kisebb csoport az összeolvadással enyhén megelőzné piacvezetőt. A Domo egyébként mintegy száz, a Flanco pedig közel 80 boltot működtet az országban.

Az értesülésekre reagálva Dan Ostahie, az Altex csoport létrehozója és tulajdonosa úgy nyilatkozott: „egészségesnek” tartaná a Domo és a Flanco összeolvadását, hiszen így „az Altexnek valós vetélytárssal kellene szembenéznie.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés