Hirdetés

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek

egy

Siker. Diana Buzoianu szerint egy nap alatt a roncsautóprogramra szánt keret közel 60 százalékát használták feladataiból

Fotó: Alexandru Nițescu

Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Krónika

2026. július 21., 12:162026. július 21., 12:16

A tárcavezető az RFI műsorában beszélt arról, mekkora érdeklődés övezte egy nap alatt a régi autók környezetkímélő gépjárművekre való lecserélését lehetővé tevő programról.

A miniszter közölte a motorkerékpárok esetében a teljes költségvetés kimerült – mint megírtuk, ez hétfőn kilenc perc alatt következett be.

Hirdetés

„Még van pénz a költségvetésben elektromos, hibrid és plug-in hibrid autókra is” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy csökkent-e az érdeklődés a program iránt, a miniszter rámutatott, hogy

a kereslet már a program elindításának első óráitól kezdve magas volt.

„Nem hiszem, hogy csökkent volna. Sőt, már az első órában a teljes költségvetés mintegy 30 százalékát elköltötték. Úgy gondolom, továbbra is nagy az érdeklődés a program iránt. Egyébként is ez volt az oka annak, hogy a költségvetést 200 millió lejről 300 millió lejre emeltük. Tavaly 200 millió volt, idén 300 millió” – mondta a miniszter.

korábban írtuk

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében
Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében

Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.

Elmondása szerint az emberek továbbra is érdeklődnek a régi járművek kevésbé szennyező járművekre történő cseréje iránt.

A program filozófiájának esetleges megváltoztatásával kapcsolatban kifejtette, hogy a módosítási lehetőségek korlátozottak, de

bevezethetők további kritériumok a kevésbé szennyező járművek vásárlásának ösztönzésére.

„Hozzáadhatunk – ahogyan mi is szerettük volna – olyan kritériumokat, mint például, hogy az autók európai gyártásúak legyenek. Egyébként a program viszonylag korlátozott” – mutatott rá a miniszter.

Hozzátette, hogy a környezetvédelmi minisztérium idén prioritásként kezelte a források alapvető infrastruktúrába történő befektetését.

„Idén sikerült elsősorban olyan projektekre fordítanunk a költségvetést, mint a vízellátás, a csatornázás és a települési közvilágítás, amelyekre több mint 2 milliárd lej került” – hangsúlyozta a miniszter.

Mint arról beszámoltunk, az új gépkocsik vásárlását támogató kormányprogram idei költségvetése 300 millió lej.

  • Az új elektromos, illetve a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlására nyújtott támogatás összege 18 500 lej,
  • az új plug-in hibrid autók és elektromos motorok vásárlását 15 ezer lejjel,
  • a hibridautókét 12 ezer lejjel,
  • a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsikét és motorkerékpárokét pedig 10 ezer lejjel támogatja az állam.

A magánszemélyeknek a következő dokumentumokat kell feltölteniük a platformra:

  • a honlapról letöltött, számítógéppel kitöltött, aláírás nélküli támogatási kérelem;
  • a kérelem benyújtásakor érvényes személyazonosító okmány;
  • pénzügyminisztériumi adóigazolás;
  • a helyi adókra és illetékekre vonatkozó önkormányzati adóigazolás.

Egy magánszemély legfeljebb két ökoutalványt igényelhet, minden megvásárolni kívánt új járműre egyet.

korábban írtuk

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram
Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram

A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban

Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
2026. július 20., hétfő

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében

Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében
2026. július 20., hétfő

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram

A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó

Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó
2026. július 18., szombat

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók

Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók
2026. július 18., szombat

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint

Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Brüsszel felvillanyoz minket gigantikus elektrifikációs tervével

Brüsszel beindította a rakétákat: az Európai Bizottság pénteken bemutatta monumentális elektrifikációs cselekvési tervét, amely a világ első, árammal hajtott kontinensévé tenné Európát. A tét hatalmas: évi 260 milliárd eurós megtakarítás.

Brüsszel felvillanyoz minket gigantikus elektrifikációs tervével
2026. július 16., csütörtök

Dupla pofon a kutakon: ismét kilőhet az üzemanyagár

Ismét drasztikus üzemanyagár-növekedést idézhet elő Romániában a közel-keleti feszültségek eszkalálódása és a kőolaj világpiaci drágulása, illetve az amerikai dollár lejjel szembeni erősödése, mindezek együttes hatása.

Dupla pofon a kutakon: ismét kilőhet az üzemanyagár
2026. július 16., csütörtök

Európa legnagyobb energiatároló létesítményén ügyködnek a románok és a szerbek

Az energia ma már biztonsági, gazdasági versenyképességi és életszínvonalbeli kérdés is, a magas energiaárak pedig rontják a vállalatok versenyképességét, visszafogják a beruházásokat, és a lakosságot is terhelik – jelentette ki Ilie Bolojan.

Európa legnagyobb energiatároló létesítményén ügyködnek a románok és a szerbek
Hirdetés
Hirdetés