Hirdetés

Egy év alatt több pénzt sikerült lehívni, mint 2007 óta

Közel 2,4 milliárd eurós támogatást kapott ebben az évben Románia az Európai Unió strukturális és kohéziós alapján keresztül.

Kőrössy Andrea

2013. október 24., 18:212013. október 24., 18:21

Ez derült ki az EU-s alapokért felelős minisztérium közleményéből. Eugen Teodorovici tárcavezető rámutatott: ez nagyobb összeg, mint amennyit Romániának sikerült lehívnia 2007 és 2012 között, amikor a strukturális program keretében 2,2 milliárd eurós támogatást kapott az Európai Bizottságtól (EB). Hozzátette: Románia az idei év első kilenc hónapjában 75 százalékkal növelte a lehívott alapok arányát a 2008–2012-es időszakhoz képest, ezzel pedig első helyen áll a tagállamok között. „Mindez az elmúlt időszakban bevezetett intézkedéseknek köszönhető, amelyek nyomán sikerült elérnünk, hogy az Európai Bizottság újraindítsa a korábban felfüggesztett négy operációs program keretében megpályázott összegek kifizetését. Emellett a saját rendszerünket is sikerült leegyszerűsíteni, így sokkal hamarabb át tudjuk utalni az alapokat a kedvezményezetteknek” – fogalmazott Teodorovici. Amint arról többször is beszámoltunk, az EB tavaly négy operatív program – a humánerőforrás-fejlesztési (POSDRU), a regionális operatív, a közlekedési, valamint a versenyképességi program – pénzalapjának kifizetését fagyasztotta be Romániában. A döntésnek több oka is volt, Romániában egyrészt alacsony az uniós alapok lehívási rátája, Brüsszel emellett azt is kifogásolta, hogy Victor Ponta kormányfő hónapokig szinte semmit nem tett ennek javításáért, az uniós illetékesek ugyanakkor a sikkasztások és csalások ellen is többször tiltakoztak. Az alapok lehívási rátájának sürgős növelésére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is többször felszólította a kormányt. Az EB az első három program alapjának kifizetését év elején indította újra, október elején pedig a versenyképességi programot is feloldották. Teodorovici tavaly decemberben – miniszteri kinevezése után – úgy nyilatkozott: célja, hogy Románia ez év végéig az uniós alapok 50 százalékát hívja le, ez az arány jelenleg 25 százalékos. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés