Közel 4 millió ember vált munkanélkülivé világszinten a tavalyi év folyamán, az állástalanok száma az év végén elérte 199,8 milliót – derül ki az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete által kedden kiadott éves jelentésből.
2014. május 27., 16:442014. május 27., 16:44
A testület ugyanakkor arra számít, hogy idén még 3,2 személlyel bővül a munkanélküliek köre, világszerte pedig 203 millió állástalannal kell majd számolni. 2013-ban nem változott nagymértékben a munkanélküliségi ráta, továbbra is 6 százalékon állt a jelentés szerint, ami arra is figyelmeztet, hogy középtávon a létrejövő új munkahelyek 90 százaléka a fejlődő országokban történik. Éppen ezért – teszik hozzá – a migráció dél-dél, illetve észak-dél irányú lesz, hiszen az állást kereső személyek arra mennek majd, ahol az új munkahelyeket megteremtik.
Jelenleg világszinten 30,6 millióval több állástalan személy van, mint 2008-ban, a válság kitörésekor. Az elmúlt években azonban a fejlett és a fejlődő országok másképp reagáltak e tekintetben: miközben előbbiekben 2009 végén a munkanélküliségi ráta elérte a 8,5 százalékot a 2007-ben regisztrált 5,8 százalékhoz képest, miközben utóbbiakban 5,4 százalékról alig 5,8 százalékra nőtt az állástalanok aránya. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete szerint 2019-re a munkanélküliek száma eléri a 213 milliót, a ráta viszont 2017-ig a jelenlegi 6 százalékon marad.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!