Hirdetés

Egekben a csokoládé alkotóelemeinek az ára

A kakaóbab árát három éve nem látott magasságba, tonnánként 3133 dollárra vitte fel a jelentős ázsiai csokoládékereslet, és a hosszabb távon várható kínálatszűke további drágulást idézhet elő – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.

Hírösszefoglaló

2014. július 07., 16:052014. július 07., 16:05

A Nemzetközi Kakaó Szövetség (International Cocoa Organization - ICCO) adatai szerint a globális kakaókínálat immár második éve elmarad a kereslettől. Várhatóan ez így lesz az idén is, annak ellenére, hogy a 2013-14-es idényben – ebben az ágazatban októbertől szeptemberig tart a termesztési időszak – a világ kakaótermelésének mintegy kétharmadát adó Nyugat-Afrika fő termelői, Elefántcsontpart és Ghána rekordmennyiséget érhetnek el.

Mint arról több ízben is írtunk, a kakaóbab ára immár másfél éve emelkedik, s jelenleg több mint 40 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, azon félelmektől vezérelve, hogy a kínálat kevésbé nő a 2014-15-ös szezonban, mint a kereslet.

A határidős árutőzsdéken a szeptemberi lejáratú kakaókontraktus 3133 dolláros tonnánkénti ára 2011. augusztus óta a legmagasabb szint. Az elmúlt öt évben a kakaókereslet 29 százalékkal nőtt Ázsiában, holott ugyanezen idő alatt az európaiak 1 százalékkal kevesebb kakaót fogyasztottak.

Még a kakaóbabnál is jobban, több mint 70 százalékkal drágult a kakaóbabból kinyert, a csokoládé fő alkotóelemének számító kakaóvaj.

Az éves forgalmat tekintve 120 milliárd dollárra rúgó globális édesipar vállalatai egyre jobban aggódnak a kakaókínálat hosszú távú fenntarthatósága miatt. Fenyegető ugyanis, hogy a kakaófák kiöregszenek, miközben a termelés döntően azoktól a nyugat-afrikai kis gazdaságoktól függ, amelyek alig képesek beruházni, pedig a világ kakaókínálatának 90 százaléka ezektől a kistermelőktől származik.

Egyúttal Afrika nyugati részén a kakaófarmerek átlagéletkora több mint 50 év, a fiatalabb generáció viszont egyre jobban vonakodik attól, hogy a paraszti életformát válassza – olvasható a Conclude elemzésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés