Az Európai Bizottság (EB) prognózisa szerint – amely még a jelentős adónöveléseket tartalmazó intézkedések bejelentése előtt készült – jövőre 2,1, 2015-ben pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedés várható.
2013. november 06., 18:432013. november 06., 18:43
Derűlátó előrejelzést adott ki az Európai Bizottság (EB) a romániai gazdaságban az elkövetkező időszakban várható folyamatokról. A prognózis szerint – amely még a jelentős adónöveléseket tartalmazó intézkedések bejelentése előtt készült – jövőre 2,1, 2015-ben pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedés várható. A bizottság jövőre 2,5 százalékos inflációval és a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát kitevő költségvetési hiánnyal számol. Az EB szerint folyamatosan növekszik majd a belső kereslet, a prognózis szerint a belső kereslet növekedése fontosabb növekedési faktort jelentenek majd a gazdaság számára, mint az export, azt követően, hogy idén a kivitel javuló eredményeket mutat. A brüsszeli testület úgy véli, hogy a munkanélküliség az elkövetkező két évben 7 százalék fölötti lesz.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
szóljon hozzá!