
Fotó: fotó: Greenweee
A használt hűtőszekrényeket, mosógépeket, számítógépeket és egyéb házi elektronikai eszközöket egyaránt képes lesz újrahasznosítani a készülő aranyosgyéresi üzem.
2017. március 10., 13:212017. március 10., 13:21
Elektronikai hulladékot újrahasznosító üzem nyílik Kolozs megyében, Aranyosgyéresen, amely évente 25 ezer tonna elektronikai hulladékot lesz képes feldolgozni. A beruházás értéke 3,5 millió euró, amelyből megfelelő műszaki felszereltségre tesznek szert ahhoz, hogy a használt hűtőszekrényeket, mosógépeket, számítógépeket és egyéb házi elektronikai eszközöket fel tudják dolgozni. Várhatóan júniusban kezd működni a gyár.
A Ziua de Cluj helyi portálnak az üzemet működtető GreenWEEE vállalat vezérigazgatója, Marius Costache úgy nyilatkozott: egyre nagyobb az elektronikai cikkek piaca, ezért jelentősen növelniük kellett az elektronikaihulladék-feldolgozó kapacitásukat, így képesek Románia akár teljes elektronikaihulladék-mennyiségét újrahasznosítani. Mint részletezte, a cég összesen 8,5 millió eurót fektet be az elektronikai hulladékot feldolgozó aranyosgyéresi üzemének megnyitásába és a Buzăuban már meglévő gyáruk kapacitásának bővítésébe, így képesek megbirkózni 100 ezer tonna elektronikai hulladék feldolgozásával is. A cég egyébként az egyetlen elektronikaihulladék-feldogozó vállalat Dél-Kelet-Európában, ezért hozzájuk érkezik a térség valamennyi használt hűtőszekrénye, kisebb-nagyobb háztartási gépe, valamint kidobott informatikai és távközlési eszköze. A hulladékot a begyűjtésre engedéllyel rendelkező helyi vállalatoktól szerzik be.
Mint ismeretes, az elektronikai hulladékok olyan anyagokból készülnek, amelyeknek a teljes lebomlása évezredekig eltart, ráadásul mérgező részeket is tartalmaznak, ezért a környezetszennyező elemeket ellenőrzött körülmények közt távolítják el, az újrahasznosítható anyagokat pedig feldolgozzák, új termékeket állítanak elő belőlük. A GreenWEEE elektronikaihulladék-feldogozó tagja az azonos nevű, valamennyi hulladékfajtát feldolgozó cégcsoportnak, amely 15 éve tevékenykedik az országban. A teljes romániai hulladékfeldolgozó ipar üzleti forgalma egyébként 10 milliárd euróra rúg.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.
A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.
szóljon hozzá!