
Miközben a kormány hírességek és képzőművészek bevonásával indít országnépszerűsítő kampányt külföldön, a német Neckermann utazási iroda is bővíti romániai ajánlatait.
2014. január 22., 19:562014. január 22., 19:56
Gheorghe Mărginean, a Neckermannt Romániában képviselő Karpaten Turism ügynökség igazgatója elmondta: az utazási iroda ebben az évben főként Ausztriában népszerűsíti a hazai ajánlatokat, emellett továbbra is különböző csomagokat kínálnak a németországi, svájci és holland turisták számára.
„Az ügyfeleink háromféle romániai üdülési csomag közül választhatnak: elutazhatnak a tengerpartra, városnéző túrán vehetnek részt, vagy kulturális jellegű körutat tehetnek az országban. A turisták 90 százaléka ugyanakkor a tengerparti ajánlatot választja\" – magyarázta Mărginean.
Mint rámutatott: a tengerparti ajánlatok tekintetében Romániának főként Bulgáriával kell felvennie a versenyt, a szomszédos országban ugyanis elmondása szerint alacsonyabb áron kínálnak jobb minőségű szolgáltatásokat. Egy romániai négycsillagos szálloda all inclusive ajánlata főszezonon kívül például átlagosan 25–30 százalékkal drágább, mint ugyanez Bulgáriában.
„A bolgár tengerparton emiatt érezhetően több külföldi turista fordul meg, mint nálunk. A Neckermann éppen ezért újdonságokkal próbálja Romániába csalogatni a külföldieket, idén például Drakula-körútra is be lehet már nevezni, amelynek keretében erdélyi turisztikai látványosságokat tekinthetnek meg a csoportok\" – hívta fel a figyelmet az ügynökség vezetője.
A Neckermann szolgáltatásait igénybe vevő külföldi turistáknak fejenként 800–1600 euróba kerül egy romániai üdülés, az összeg a repülőutat, a szállást és az étkezést tartalmazza. Az utazási irodán keresztül tavaly több mint 7200 külföldi állampolgár nyaralt Romániában, ez jelentős növekedés a 2012-ben jegyzett 5600 személyhez képest. A cég képviselői ebben az évben 10–15 százalékos emelkedésre számítanak.
Eközben a kormány sem tétlenkedik az ország turisztikai fellendítése terén: Maria Grapini kis- és közepes vállalkozásokért, valamint turizmusért felelős tárca nélküli miniszter a napokban jelentette be, hogy ebben az évben többek között Maia Morgenstern színművésznő, Dan Puric rendező, valamint Nadia Comăneci és Helmuth Duckadam neves sportolók népszerűsítik Romániát külföldön.
Grapini rámutatott: január 30-án egy nagyszabású gála keretében hivatalosan is turisztikai nagykövetté neveznek ki több ismert hazai személyiséget, akik diplomata-útlevelet is kapnak a külügyminisztériumtól. A megbízottak hazai és külföldi turisztikai rendezvényeken, vásárokon népszerűsítik majd az itthoni üdülési lehetőségeket. Hasonló akcióra egyébként már tavaly is sor került: augusztusban nyolc neves személyiséget neveztek ki turisztikai nagykövetté.
A tárca nélküli miniszter egy másik kezdeményezése szerint hazai festők, grafikusok és szobrászok alkotásait állítanák ki a Román Kulturális Intézet (ICR) külföldi irodáiban, turisztikai ügynökségeknél és több romániai szállodában. Maria Grapini elmondta: a jövő hét elején találkozik a fejlesztési minisztérium hatáskörébe tartozó turisztikai tanácsadó bizottság tagjaival, a továbbiakban pedig az ICR illetékeseivel is egyeztet a projektről. „Románia egyik legfontosabb értéke a kulturális turizmus, amelyre a hatóságoknak is nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük\" – vélekedett Grapini.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!