
Az üzemanyag Romániában nagyjából annyiba kerül, mint Svédországban vagy Németországban, miközben egy hazai munkavállaló havonta átlagosan 390 eurót keres, ehhez képest pedig egy svéd, német vagy osztrák állampolgár átlagjövedelme eléri a 2000 eurót.
2015. február 23., 15:222015. február 23., 15:22
A Capital.ro gazdasági hírportál a Petrom kőolajipari nagyvállalat adataira hivatkozva arról számolt be, hogy Romániában az elmúlt egy hónap alatt több mint 7 százalékkal drágult az üzemanyag.
Mivel a megelőző hónapokban a kőolaj ára rendkívüli mértékben, felére csökkent a nemzetközi piacokon, az üzemanyaggal kereskedő vállalatok is kénytelenek voltak valamelyest mérsékelni áraikat, az elmúlt időszakban pedig megpróbálták minél hatékonyabban visszaszerezni az ebből adódó kiesést.
Az OMV Petrom közleménye szerint a cég tavalyi nettó nyeresége „csak” 2,1 milliárd lej volt, 56 százalékkal kevesebb, mint a megelőző évben.
A Romániában árusított üzemanyag magas árát azonban nemcsak a nemzetközi történések határozzák meg, a benzin és gázolaj árának több mint felét ugyanis a román államnak befizetendő különböző adók teszik ki.
A Capital.ro becslései szerint, amennyiben a kőolajipari vállalatoknak nem kellene ilyen magas általános forgalmi adót (áfa/TVA), illetve különadót is fizetniük, egy liter üzemanyag mindössze 2,16 lejbe (0,48 euróba) kerülne.
Az európai uniós tagországok közül az üzemanyag literenkénti ára – adók nélkül – Svédországban (0,47 euró), Németországban (0,48 euró) és Észtországban (0,49 euró) a legalacsonyabb, míg a legtöbb pénzt Máltán (0,71 euró) és Bulgáriában (0,61 euró) kérik a benzinért és gázolajért. Az EU-s átlag tekintetében az üzemanyag adózatlan értéke 0,51 euró, míg az állami illetékek figyelembe vételével az átlagösszeg 1,38 euróra emelkedik.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!