2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00
Ezt ugyanakkor Varujan Vosganian gazdasági miniszter cáfolta. Mint elmondta, a lakossági fogyasztóknak október után sem kell többet fizetniük az áramért, annak ára ugyanis az év végéig biztosan nem változik.
Legutóbb április elsején emelkedett a villamos energia ára, akkor 3,95 százalékkal. Vosganian szerint az általa irányított tárca erőfeszítéseinek köszönhető, hogy az áramért nem kell sokkal többet fizetnie a lakosságnak, annak ellenére, hogy az idei év rendkívül aszályos volt. „Ha valaki veszített ebből a szempontból, akkor azok az állami vállalatok voltak” – szögezte le a miniszter. Hozzátette: a villamos energia piacának liberalizációja nyomán a lakossági fogyasztók szabadon megválaszthatják, hogy melyik szolgáltatótól vásárolnak áramot, nem kell föltétlenül az Electricához ragaszkodniuk.
A földgáz mellett ugyanakkor a tej ára október 15-étől öt, a kenyéré pedig tíz százalékkal nő. A termelői szövetségek szerint előbbit a téli időszak, illetve az aszály, utóbbit pedig a búza árának emelkedése indokolja. Az üzemanyagért már tegnaptól többet kell fizetni: a Petrom hat banival drágította a benzin, héttel pedig a gázolaj literenkénti árát.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.
Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.
Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.
Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.
Jelentős változásokon megy keresztül a gépjárműadó 2026. január 1-től Romániában. A gépkocsikra kivetett adót új alapokra helyezik: figyelembe veszi a környezetvédelmi besorolást, valamint új számítási mutatókat is tartalmaz.