
Fölöslegesnek és haszontalannak tartják a hazai sofőrök a kötelező gépjármű-biztosítást (RCA), az autótulajdonosok ugyanakkor elégedetlenek amiatt, hogy a biztosítótársaságok évről évre drágítják ezeket a kötvényeket.
2015. június 25., 17:462015. június 25., 17:46
A sofőrök azt is kifogásolják, hogy az úgynevezett bonus-malus rendszer alapján a kockázati tényezők miatt egyeseknek jóval többet kell fizetniük az RCA-ért – derült ki az Exact kutató és tanácsadó cég június elején, 18 és 39 év közötti autótulajdonosok bevonásával készített felméréséből.
Irina Rainer, a cég menedzsere rámutatott: a polgárok úgy tekintenek a kötelező gépjármű-biztosításra, mint „az a papírdarab, ami megóv attól, hogy a rendőr elvegye a forgalmi engedélyt”, illetve „annak az autónak a megjavítását biztosító fecni, amiben kárt tettek”. „Ez nem egy olyan termék, amit a sofőrök saját hasznukra vásárolnak meg, ezért mindenki a legolcsóbb kötvény beszerzésére törekszik” – magyarázta a menedzser.
A felmérés szerint ugyan a gépjármű-tulajdonosok megértik, hogy miért van szükség a kötelező biztosításra, illetve azzal is egyetértenek, hogy évente bizonyos összeget fizessenek a közutak használatáért, de azt már felháborítónak tartják, hogy az RCA egyre drágul, ráadásul gyakori, hogy a 30 év alattiaknak 500 eurót kell fizetniük a biztosítás után.
A megkérdezettek többsége abban is egyetértett, hogy a rendszer egyáltalán nem hatékony, a biztosítók ugyanis „húzzák az időt”, amikor fizetni kell a javítás után. „Úgy tűnik, gyakran előfordul, hogy a biztosító 90 napos vizsgálatot folytat, mielőtt kifizetni a kártérítést” – mutatott rá Irina Rainer.
A szakértő kifejtette: arra a kérdésre, hogy milyen kötelező autóbiztosítási rendszer lenne ideális, a sofőrök többsége úgy vélekedett, hogy az RCA-kötvények alapján a balesetben keletkezett minden kárt meg kellene téríteni, azaz mindegyik érintett gépkocsit meg kellene javíttatni. A menedzser úgy vélte: ha a kötelező biztosítás olyan termékké válna, amely a vásárlónak is kedvez, az autótulajdonosok hajlandóak lennének többet is fizetni érte, ehhez azonban biztosítani kellene a gyors és minőségi kártalanítást.
Eltérően vélekedtek a felmérésben résztvevők a fakultatív jellegű, mindenre kiterjedő CASCO-biztosításról. A férfi megkérdezettek szerint ez a fajta biztosítás is fölösleges, ugyanis ha saját zsebükből javíttatnák meg gépkocsijukat, akkor is kevesebbet fizetnének, mint amennyit évente a CASCO-ra költenek. A férfi autóvezetők abban is egyetértettek, hogy nem éri meg néhány éves jármű esetében fakultatív jellegű kötvényt vásárolni, hiszen „pár év alatt az ember kifizeti a gépkocsi teljes árát”, ehelyett kifizetődőbb, ha néhány évente új autót vásárolunk.
Ezzel szemben a női sofőrök azon az állásponton vannak, hogy bármikor történhet egy baleset, és sokkal jobb, ha a biztosító fizeti a költségeket, minthogy saját maguk teremtsenek elő rövid idő alatt hatalmas pénzösszeget. „A befektetés a biztonság és a takarékosság szempontjából is megéri” – vélekedtek a női megkérdezettek.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!