Hirdetés

Diósi László: rossz éve van a román gazdaságnak, Románia mégis vonzó a befektetőknek

Rossz éve van a román gazdaságnak, de Románia ennek ellenére vonzó célpont lehet a befektetők számára - nyilatkozta Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke.

MTI

2012. szeptember 28., 08:052012. szeptember 28., 08:05

A Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöki tisztségét is betöltő Diósi László egy kolozsvári üzleti konferencián tartott előadást a román gazdaság 2012 első fél évében kialakult helyzetéről. Diósi elmondta, Románia gazdaságának az alapjai nem változtak az elmúlt időszakban. Úgy vélte, ezek a fundamentumok Romániát továbbra is vonzó gazdasági célponttá teszik; továbbra is megvannak azok a gazdasági lehetőségek, amelyeket akár a magyarországi befektetők is kihasználhatnak.

Szerinte a pozitív alapok ellenére az első fél év a várakozások alatt alakult. Az év elején a kegyetlen tél, a hó miatti bénultság, a hatalmas fűtésszámlák terhelték a gazdaságot. Később a szárazság, a mezőgazdaság rossz éve alakította kedvezőtlenül a számításokat.

Az OTP Románia vezérigazgatója elmondta, a külső tényezők mellett a politikai bizonytalanság is rányomta a bélyegét a román gazdaságra. A gyengülő lejen keresztül több gazdasági probléma is a felszínre került. Diósi megjegyezte, Romániában nagyon sok ár eleve euróban van meghatározva, ezért a gyengülő lej azonnali inflációs nyomást gyakorol.

Diósi László szerint az önkormányzati és parlamenti választások évében az is megfigyelhető volt, hogy megannyi gazdasági döntést elhalasztottak. „Sok külföldi befektető inkább visszalépett a bizonytalan piaci helyzet miatt, mások a választások utánra halasztották a döntéseiket” - ecsetelte a vezérigazgató.

Az OTP Románia vezérigazgatója ugyanakkor megjegyezte, arra számít, hogy a választások után stabilizálódnak az állapotok, és jövőre egy sokkal kedvezőbb gazdasági helyzet alakul ki.

Az MTI kérdésére, hogy a romániai vasúti teherszállítási társaság, és a román légitársaság év végére tervezett privatizációjában részt tudnak-e venni magyar cégek, Diósi László úgy vélekedett, a romániai nagyprivatizációban elsősorban beszállítóként vagy tanácsadóként van keresnivalójuk a magyar cégeknek.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
Hirdetés