2013. április 18., 11:392013. április 18., 11:39
Az intézmény közzétette tavalyi pénzügyi mérlegét, amely szerint a közszolgálati televízió 146 millió lej adózás előtti veszteséggel zárta az évet. Az intézmény adósságai elérték a 620 millió lejt a 2012 közepén jegyzett 681 millió lejhez képest.
Az intézmény igazgatótanácsa által elfogadott jelentés szerint tavaly „sikerült egyensúlyba” hozni az intézmény pénzügyi helyzetét.
A TVR tavaly története legmélyebb pénzügyi válságán ment keresztül, miután jelentős adósságot halmozott fel. A tavaly kinevezett új vezetőség nagyszabású elbocsátást hajtott végre, amelynek nyomán mintegy 700 emberrel bontottak szerződést, az új felállás szerint 2450 alkalmazott maradt az intézménynél a korábbi 3148-ból.
A televízió hónapokon keresztül leállította az új műsorok gyártását, ami csak az idén tavasszal indult újra, emellett bezárták a kulturális műsorokat sugárzó TVR Cultural, valamint a hírtelevízióként működő TVR Info csatornákat megtakarítás céljából.
Az intézménynek 124 millió lej adóssága volt a kereskedelmi partnereivel szemben, de az adósság jelentős részét az állami költségvetéssel szemben halmozta fel különböző adó- és járulékkötelezettségek meg nem fizetése miatt.
Az intézmény új vezetősége vállalta, hogy hét év alatt valamennyi adósságát törleszti.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.