
Egyszerűsítené a Versenytanács a benzinkút-hálózat létesítéséhez szükséges eljárást, mivel így a hatóság meglátása szerint így erősödne a konkurencia, tehát olcsóbb lenne az üzemanyag – nyilatkozta Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke.
2015. április 09., 16:482015. április 09., 16:48
Mint rámutatott: jelenleg a hazai kőolajipari vállalatok nagyjából azonos áron kínálják az üzemanyagot, a bukaresti hatóság pedig nem sokat tehet ez ellen. „A problémát az jelenti, hogy a hazai piacon mindössze öt–hat szereplő van. Nincs is szükség arra, hogy megegyezzenek az árakról, az azonos értékek automatikusan megvalósulnak, ez pedig nem büntethető. A Versenytanács azonban még ebben az évben javaslatokat fog tenni a versenyhelyzet erősítése érdekében” – fogalmazott Chiriţoiu. Kifejtette: számos országban bevett szokás, hogy a bevásárlóközpontok parkolójában benzinkút működik, szerinte például ezt a módszert is alkalmazni lehetne Romániában.
A romániai kőolajipari piac legfontosabb szereplője jelenleg az OMV Petrom, amely 2014 végén 544 töltőállomást (391 Petrom és 153 OMV benzinkutat) működtetett az országban. Ezt követi a Rompetrol, amely 744 helyszínen árul üzemanyagot. Háromszázöt töltőállomásával a Lukoil a harmadik legnagyobb vállalat az ágazatban, míg a negyedik helyet a magyarországi Mol foglalja el, amely 159 benzinkútnál várja ügyfeleit.
A nyugati országokban, például Franciaországban vagy Nagy-Britanniában ezzel szemben nem a nagy kőolajipari vállalatok vezetik a piacot, hanem a bevásárlóközpontok – a Carrefour, az Asda vagy a Tesco – által működtetett töltőállomások, sőt Európa-szinten az értékesített üzemanyag 8 százalékát szupermarketek adják el. A Carrefour Romániában eddig csak egy benzinkutat nyitott Bukarestben. Országos szinten évente 5,8 millió tonna üzemanyagot vásárolnak, ennek kétharmada pedig gázolaj.
A Capital.ro gazdasági hírportál egyébként februárban számolt be arról, hogy az üzemanyag Romániában nagyjából annyiba kerül, mint Svédországban vagy Németországban, miközben egy hazai munkavállaló havonta átlagosan 390 eurót keres, ehhez képest pedig egy svéd, német vagy osztrák állampolgár átlagjövedelme eléri a 2000 eurót.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!