Hirdetés

Csökkentek az árak

Júliusban 1,7 százalékkal alacsonyabbak voltak Romániában a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Hírösszefoglaló

2015. augusztus 11., 17:282015. augusztus 11., 17:28

Ez az érték újabb történelmi mélypont a rendszerváltozás után, miután júniusban először került az infláció negatív tartományba az elmúlt huszonöt évben. Akkor az árak 1,6 százalékkal voltak alacsonyabbak. Éves összevetésben a legnagyobb mértékben az élelmiszerek lettek olcsóbbak, amelyek 7,25 százalékkal kerültek kevesebbe, ugyanakkor a nem élelmiszerek 1,26 százalékkal, a szolgáltatások 2,20 százalékkal drágultak. A román kormány júniustól terjesztette ki valamennyi élelmiszerre a 9 százalékos kedvezményes áfát a 24 százalékos általános kulcs helyett.

A havi infláció is csökkent, júniushoz képest az árak 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak. Az élelmiszerek 1,7 százalékkal olcsóbbodtak, ugyanakkor a nem élelmiszerek 0,5 százalékkal, a szolgáltatások 0,1 százalékkal drágultak. Júliusban a fogyasztói árak 1,39 százalékkal voltak alacsonyabbak tavaly év végéhez képest.

A Román Nemzeti Bank (BNR) múlt héten lefelé módosította az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, eszerint a fogyasztói árindex az idei év végéig negatív tartományban marad. A jegybank szerint az idén év végén az árak éves csökkenése 0,3 százalék lesz. Korábban 0,2 százalékos árindex-növekedést jeleztek. Jövőre a fogyasztói árindex a központi bank előrejelzése szerint visszakerül a pozitív tartományba, így 2016-ban 0,7 százalékos éves inflációra számítanak, ami 1,2 százalékponttal alacsonyabb a korábban jelzettnél.

Nőtt a román ipar termelése
Az első fél évben 2,3 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet (INS). A növekedés elsősorban a feldolgozóiparnak köszönhető, amely 2,9 százalékkal bővült. Júniusban az ipari termelés 2,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest. Éves összevetésben az ipar teljesítménye 3,1 százalékkal javult a hatodik hónapban. Tavaly egész évben az ipari termelés 6,1 százalékkal nőtt a 2013-as évhez képest. Mint beszámoltunk, a statisztikai intézet a múlt héten közölte, hogy az új ipari megrendelések az első fél évben 2,4 százalékkal nőttek, az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele is 1,9 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A kormány az idén 3,3 százalékos gazdasági növekedésre számít.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés