Újabb tarifacsökkentésre kívánja késztetni a mobiltelefon-szolgáltatókat Viviane Reding, az Európai Unió távközlési biztosa. A tavalyi, jelentõs barangolásidíj-csökkentés után most az Unión belül elküldött rövid szöveges üzenetek tarifáját kívánja 5 eurócentben maximálni, és csökkenteni a mobil internetezés tarifáit. Reding egy korábbi ajánlása nyomán a szolgáltatóknak július elsejéig lehetõségük nyílt arra, hogy önszántukból csökkentsék a közösség egy másik tagállamába küldött sms-ek és az adatátvitel díját, ám mivel ez nem valósult meg kielégítõ mértékben, a biztos most egy olyan uniós direktíva kidolgozását vetette fel, amely már kötelezné a szolgáltatókat a tarifacsökkentésre.
„A szolgáltatóknak alkalmuk volt önszántukból díjat csökkenteni, de ez nem járt látványos eredménnyel. Az sms-ek roamingdíja 29 eurócentrõl 28-ra csökkent, ami az ágazat önszabályozó képességének gyengeségét jelzi. Ennek nyomán kénytelen leszek az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal közösen kidolgozni egy, a díjak csökkentését elõirányzó határozatot” – mutatott rá Reding, hozzátéve, a dán távközlési miniszter már ki is dolgozott egy tervezetet, amely a közösségen belüli sms-ek díjszabását öt eurócentben maximálná. „Érdekes ötlet” – kommentálta a kezdeményezést a biztos.
Mint kifejtette, akárcsak a roamingdíj-csökkentés esetén, várhatóan ezúttal is le kell küzdeni a szolgáltatók ellenállását, akik képesek valóságos „cunamit” elõidézni az ilyen kezdeményezésekkel szemben. „Hosszú idõn keresztül figyelmeztettem a szolgáltatókat, hogy ne alkalmazzanak irreálisan magas barangolási díjakat. Négy évig semmilyen reakciót nem tapasztaltam. Az ilyen esetekben lépni kell, és a viharban is talpon kell maradni. Az európai szolgáltatók közösen léptek föl ellenem, valóságos cunamit éltem át” – emlékeztetett az uniós biztos.
Viviane Reding új kezdeményezésével kapcsolatosan az ágazat szabályozásával foglalkozó európai intézmények jelezték: az sms-díjak csökkentése érdekében valóban szükséges a beavatkozás, ám az adatátvitel esetében további vizsgálatok szükségesek.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.