Hirdetés

Csobbanás síelés után: szabadidőközpont nyílt Sugásfürdőn

Megnyílt a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn a Borvíz útja program keretében épült kezelőközpont. Mint az ünnepi megnyitón Sztakics Éva alpolgármester elmondta, a projekt keretében készült típustervet tájba illeszkedőbbre módosították. A központban hideg és meleg vizes medence, törökfürdő, finn szaunák, edzőterem várja a vendégeket, a létesítményben kávézó is működik.

Bíró Blanka

2012. december 10., 08:402012. december 10., 08:40

A harmincfős befogadóképességű központ hétfő kivételével minden nap 12 és 20 óra között van nyitva, Sztakics Éva hangsúlyozta, a programot a síszezonban kísérleti jelleggel határozták meg, ezt az elkövetkezőkben a közönség igényei szerint még módosíthatják.

A belépés felnőtteknek 10 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lej, kisgyerekeknek 3 lej. A kezelőközpont ilyen díjszabással nem önfenntartó, hiszen a négy alkalmazott bére mellett a villanyárammal, a vízzel, valamint a fűtéssel járó költségeket is fedezni kell, ezért a város havi 12 750 lejt különített el a működtetésére.

Mint Sztakics Évától megtudtuk, a 6,7 millió euró összértékű Borvizek útja program keretében 746 ezer lejt fordítottak a sugásfürdői fejlesztésekre. Ebből a pénzből épült meg a kezelőközpont, kiépítettek 500 méternyi csatornarendszert, parkolót létesítettek, újraaszfaltozták az üdülő főutcáját, és hat borvízforrás környékét rendezték. A város kasszájából 251 ezer lejt fizettek ki erre a projektre, ebből állták az önrészt, 10 ezer lejre pedig bútort, míg 16 ezer lejre sportfelszereléseket vásároltak.

Az alpolgármester ugyanakkor a pénteki megnyitón arról is beszámolt, hogy a kisebb, hideg vizes medencét a tervek szerint ásványvízzel töltik fel, de az altalajkincs felhasználását engedélyeztetni kell, a mintegy másfél évig tartó bürokratikus folyamatot a Borvizek útja projekt keretén belül épült mindegyik kezelőközpontra elindították. A városvezetés viszont abban bízik, hogy jövőre már megkapják a szükséges engedélyeket, és akkor a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére alkalmas ásványvízzel töltik fel a medencét. A kezelőközpont addig a Sugásfürdőn sízőknek nyújthat alternatívát a kikapcsolódásra.

Az önkormányzat  továbbá egységes elektronikus beléptetőrendszer kialakítását tervezi, a kártyát a sugásfürdői sípályákon, a kezelőközpontban, sőt a sepsiszentgyörgyi uszodában is érvényesíteni lehet majd.

A városi önkormányzat a tervek szerint a jövőben tovább folytatja Sugásfürdő fejlesztését, miután 310 ezer euróért Ioan Neculaie brassói üzletembertől megvásárolták a 4 ezer négyzetméter sugásfürdői telket, a vendéglő és a régi kezelőbázis épületét, valamint a mofettát, s a Regionális Operatív Program keretében nyertek támogatást ezek felújítására. A beruházás összértéke 6,2 millió lej, és mivel a város számára bevételeket generáló fejlesztéseket eszközöltek a finanszírozásból, a város önrésze 3,5 millió lej. Ebből az összegből korszerűsítették már a mofetta épületét és a medencét, de a projekt keretében a jövőben felújítják az egykori vendéglőt és a meleg fürdőt, tizennyolc részből álló minigolfpályát, teniszpályát és extrémsport-pályát létesítenek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés