
2012. december 27., 21:012012. december 27., 21:01
Az egyik lehetetlen célkitűzés Cseke Attila szerint a minimálbér tervezett mértékű növelése, amelyet úgy vállal a kormány, hogy közben mindössze két százalékos gazdasági növekedéssel számol. Romániában 2008-ban bruttó 500 lej volt a minimálbér, 2012-ben pedig 700 – ezt szeretné a következő négy évben 1200 lejre emelni a kabinet.
Cseke Attila emlékeztetett: az utóbbi idők gazdasági szempontból legjobb évében, 2008-ban, tehát közvetlenül a válság beállta előtt az országban 8 százalékos volt a gazdasági növekedés, és annak az évnek az októberében is mindössze negyven lejjel sikerült emelni a minimálbért. Az előző mandátumban szenátorként és egészségügyi miniszterként dolgozó Cseke azt is kifogásolta a kormányprogrammal kapcsolatban, hogy a következő négy esztendőre tervezett nagy infrastrukturális projektek közül egyik sem célozza Közép-Erdélyt, illetve az ország északnyugati tájait – Erdélyben egyedül Nagyszeben szerepel a nagyberuházások között, illetve egy, Aradról a fővárosba vezető autópálya. A honatya ugyanakkor azt is valószínűtlennek tartja, hogy a friss kormány az összes elkezdett autópálya megépítését befejezi, újabbakat épít, illetve az országban ötven városnak épít terelőutat – és mindezt négy éven belül.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.