
Bojkottálják a hazai autószervizek a botrányba keveredett – Romániában piacvezető – Astra biztosítótársaságot: a szerelőműhelyeknek mintegy harmada visszautasítja az Astránál biztosított gépkocsik javítását, ugyanis a társaság nem fizet.
2014. február 20., 17:482014. február 20., 17:48
A jelenség tényét lapunknak több erdélyi szerviz illetékese is megerősítette: egyes műhelyek a kifizetések folyamatos késése, illetve teljes elmaradása miatt már több mint egy éve kénytelenek visszautasítani az Astra ügyfeleit.
A Független Autószervizek Szövetségének (ASSAI) tájékoztatása szerint olyan eset is van, hogy egy műhely több mint két éve vár a költségek megtérítésére a társaságtól, országos szinten ugyanakkor összesen mintegy 74 ezer kiegyenlítetlen számla terheli az Astrát, emellett több ezer olyan esetet tartanak nyilván, hogy a vállalat a javításnak csak egy részét fizette ki. A közúti balesetek során keletkezett kár értéke egyébként átlagosan 1200 euró.
A műhelyek gyakran bírósági eljárás keretében próbálják megszerezni az őket illető összegeket, egy per azonban több hónapig eltart, és a szervizek számára a kedvező ítélet sem garantálja a költség megtérítését. „A szövetség tagjai egyetértenek abban, hogy az Astra biztosítótársaság nemkívánatos céggé vált, így az ügyfeleit sajnos csak akkor áll módunkban kiszolgálni, ha saját zsebükből fizetik a javítási költségeket” – szögezte le Cristian Muntean, az autószervizek egyesületének vezetője. Az Astra illetékesei nem kommentálták a döntést.
„Az Astra feltételei elfogadhatatlanok”
Erdélyben több autószerviz már hónapok óta nem dolgozik az Astrával: a nagyváradi Oradexim például a folyamatos problémák miatt már közel egy éve nem fogadja a biztosító ügyfeleit. A műhely egyik munkatársa lapunknak elmondta: az Astra díjszabásai amúgy is rendkívül magasak voltak, az adatfeldolgozás rendszerint sokáig húzódott, a műhely pedig gyakran csak peres úton tudta behajtani a pénzét.
Hasonlóan nyilatkozott a partiumi megyeszékhely egy másik szervizének tulajdonosa is: Cristian Ghender, az Automond vezetőjének elmondása szerint már tavaly lemondtak a biztosítóval való együttműködésről, és már nem is nagyon tud olyan váradi műhelyről, amelynek még „dolga lenne” az Astrával. „Az elmúlt évben lejárt a megállapodásunk, és nem hosszabbítottuk meg a szerződést, az új feltételeket ugyanis egyszerűen nem tudtuk elfogadni” – mutatott rá Ghender.
A szatmárnémeti HGV Kft. javítóműhelyében három hónapja nem fogadják az Astra nyilvántartásában szereplő járműveket. Amint az illetékesek rámutattak: a biztosítótársaság hatalmas összeggel tartozik a szerviznek, ezért függesztették fel az együttműködést. „Sajnáljuk a klienseket, de nem engedhetjük meg magunknak a céggel való további együttműködést. Ha valaki vállalja, hogy saját zsebből fizet, örömmel kiszolgáljuk” – magyarázták lapunknak a műhely munkatársai.
Mint megtudtuk, korábban is meggyűlt a bajuk az Astrával, amely a munkálatok után kevesebbet fizetett, mint amennyit a HGV a javításért felszámolt. A szerviz jogi útra terelte az ügyet, amelyet egyelőre a biztosítótársaságok tevékenységét felügyelő hatóság tárgyal, ha pedig nem születik számukra elfogadható döntés, bírósághoz fordulnak.
Egyre tarthatatlanabb a helyzet
Az Astra ügyfeleit hamarosan Sepsiszentgyörgyön is kénytelenek lesznek visszautasítani a folyamatos problémák miatt. Szőcs Ildikó, az egyik helyi márkaszerviz társtulajdonosa a Krónikának elmondta: számukra is kellemetlen, ha vissza kell utasítaniuk a visszajáró klienseket még akkor is, ha tudják, hogy az illető biztosítója a rosszul fizetők közé tartozik, de az Astra esetében egyre tarthatatlanabb a helyzet.
„A biztosító többszöri felszólítás után a napokban fizette ki a több mint egyéves számlák egy részét, de még mindig nem törlesztette a teljes összeget” – magyarázta az üzletasszony, aki amiatt is aggódik, hogy a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) nemrég tőkeemelésre kötelezte az Astrát, élére pedig felügyeleti biztost rendelt ki.
Szőcs Ildikó hangsúlyozta: kénytelenek tájékoztatni a károsultakat: ha a biztosító nem fizet, őket terheli a javítás költsége. „Mi nem a biztosító, hanem az ügyfél nevére állítjuk ki a számlát, így ha a biztosító nem fizet, és perre kerül sor, sajnos az ügyfélen kell behajtanunk a kintlevőségeinket” – ecsetelte.
Változatlanul működik Magyarországon az Astra
Az Astra biztosító magyarországi fióktelepe változatlanul működik azt követően, hogy kedden a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) felügyeleti biztost rendelt ki az anyacéghez – mondta Majzik Ferenc Levente, a fióktelep jogi és szolgáltatási igazgatója az MTI-nek. A fióktelep vezetői felvették a kapcsolatot az Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) mint felügyeleti hatósággal, a román felügyeleti biztos – a KPMG – azonban még nem jelentkezett a magyar részlegnél. Az anyavállalattól származó információ szerint a felügyeleti biztos két hétig vizsgálódik, ezt követően dönt a tőkeemelés nagyságáról.
A sepsiszentgyörgyi műhelyben kárfelmerő pontja is működik az Astra biztosítónak, a márkaszerviz illetékesei azonban arra intik a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy mielőtt megkötik a biztosítást, tájékozódjanak a piacon, és csak a megbízható cégekkel kössenek szerződést. „Nagyon sok a rosszul fizető biztosítótársaság, jelenleg csak kettőt tudok nyugodt szívvel ajánlani, a Groupama és az Allianz Ţiriac társaságot” – javasolta Szőcs Ildikó.
Majdnem az állásával fizetett az egyik marosvásárhelyi autószerviz munkatársa, miután egy félreértés következtében elvállalta egy olyan gépkocsi javítását, amelynek költségeit az Astrának kellett volna állnia. Mint lapunknak elmesélte: egy ismerőse jelentkezett a műhelyben, aki az Omniasiget jelölte meg, amikor a biztosításról kérdezték. Utólag derült ki, hogy a kárvallott félreértette a helyzetet, és a saját biztosítójának nevét mondta, holott a balesetet okozó sofőrét kellett volna.
„Én voltam a hibás, mert nem kértem el az okmányokat, de meg se fordult a fejemben, hogy nem a vétkes személy biztosításáról beszélünk. Miután megjavítottuk az autót, csak akkor derült ki, hogy az Astrától kellene behajtanunk a pénzt, ami szinte lehetetlen feladat” – mesélte el az alkalmazott.
A fiatal szakember állását végül a károsult mentette meg, aki belátta a tévedését, és kifizette a több mint négyezer lejes javítási költséget. „Most neki kell behajtania a pénzt az Astrától, ami hónapokba is telhet. Mi már több mint egy éve nem dolgozunk ezzel a biztosítóval, hiszen amit az egyezkedések alkalmával kitalálnak, felülmúlja a fantáziát” – fogalmazott a mesterember.
Băsescu pöcegödörnek nevezte a hatóságot
A biztosításfelügyeletért is felelős Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) közleményben jelezte, hogy több figyelmeztetést is kapott a biztosítási piacról, miszerint az Astra számára kedvezőtlen döntés esetén az ASF teljes vezetőségét menesztik. „A hatóság a tavalyi év végén ellenőrizte a biztosítótársaság tevékenységét, a fenyegetések pedig már akkor megindultak, az ASF azonban figyelmen kívül hagyta ezeket, és az előírásoknak megfelelően végeztünk vizsgálatot” – olvasható a közleményben.
Az ASF ezt annak nyomán közölte, hogy Traian Băsescu államfő néhány napja úgy nyilatkozott: a pénzügyi hatóság a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) „pöcegödre”, ahol hozzá nem értő, politikailag kinevezett személyek dolgoznak, ezért az intézmény vezetőségét azonnal le kellene váltania a parlamentnek. Erre reagálva Victor Ponta kormányfő kijelentette: Băsescu azért nyilatkozott így, mert az Astra biztosítótársaság, „az államfő egyik fő szponzora bajban van.”
Az ASF egyébként nemrég jelentette be, hogy tőkeemelésre kötelezik az Astrát, élére pedig felügyeleti biztost rendelnek ki. A hatóság indoklása szerint erre azért van szükség, mert a több mint 3 millió ügyféllel rendelkező, piacvezető társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén.
Dan Adamescu, az Astra tulajdonosa ennek nyomán úgy vélekedett: „az ASF maffiamódszerekkel dolgozik, az elfogadhatatlan intézkedés pedig nemzetközi sokkot fog okozni.” Adamescu bíróságon kíván fellebbezni a döntés ellen.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!