Hirdetés

Cáfolják a magánnyugdíjak államosítását

A romániai magánnyugdíjrendszert nem lehet államosítani, és a második pillérként befizetett összegek mértékét a kormány nem fagyaszthatja be mindaddig, amíg az országnak érvényes hitelmegállapodása van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – nyilatkozták hétfőn hivatalos források az Agerpres hírügynökségnek, miután a napokban felmerült, hogy Magyarországhoz vagy Lengyelországhoz hasonlóan a Ponta-kabinet azt tervezi, hogy az állami költségvetésbe irányítja át a jelenleg a magánnyugdíjpénztárakhoz befolyó pénzösszegeket.

Bálint Eszter

2013. november 18., 17:392013. november 18., 17:39

Mint a nevük elhallgatását kérő illetékesek közölték, az IMF küldöttségének legutóbbi bukaresti vizitjén valóban felmerült annak a lehetősége, hogy jövőre is a mostani 4 százalékon tartsák a munkavállalók által a nyugdíjalapba befizetett összeg magánalapba átirányított hányadát, mivel igen alacsonyak az állami büdzsé bevételei, azonban ez csak egy „underground” (a fősodortól teljesen eltérő – szerk.megj.) beszélgetés volt, mivel igazából mind a kormány, mind az IMF ellenezte az ötletet. A nyilatkozatból ugyanakkor az is kiderült, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány nem engedheti magának, hogy a mostani 400 euró fölé emelje a harmadik pillérként befolyó fakultatív magánbiztosítás leírhatóságát.

Az elhangzottak egyébként megegyeznek a Ponta-kabinet által az elmúlt héten elfogadott társadalom biztosítási költségvetés-tervezettel, amelyben az áll, hogy 2014-ben 0,5 százalékponttal 4,5 százalékra nő a második pillérként befizetett összeg. Mint ismeretes, a román kormány 2008-ban indította útjára a magán nyugdíjbiztosítási hozzájárulást, az intézkedést nagyon sok országban bevezették abbéli megfontolásból, hogy az egyre apadó állami források mellett a magán biztosítók révén is biztosítsanak bizonyos összegeket a későbbiekben nyugállományba vonulóknak. Bár a nyugdíjbiztosításból magán pénztárakhoz átirányított összegeknek évről évre növekedniük kellett volna, 2009-ben a kormány a válságra való hivatkozással az előző évi, egyébként alig 2 százalékos szinten tartotta a hozzájárulás mértékét, ami azóta fokozatosan ismét nőtt. 2008-ban egyébként még úgy tervezték, hogy az összeg 2016-ra éri majd el a nyugdíjbiztosítási hozzájárulás 6 százalékát. Csütörtökön viszont a Mediafax hírügynökség birtokába jutott egy dokumentum, ami azt helyezte kilátásba, hogy jövőre a jelenlegi szinten marad az összeg, s az a feltételezés is szárnyra kapott, miszerint a kormány a magánnyugdíjrendszer államosítását tervezné.

Azt, hogy milyen rosszul állnak az állami nyugdíj-biztosítási bevételek, mi sem jelzi jobban, mint a tény, hogy – amint arról beszámoltunk – a kormány a múlt héten bocsátott nyilvános vitára egy törvénytervezetet, ami az 1970 után született nők esetében – a férfiakhoz hasonlóan – 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. „A nyugdíjrendszer változáson megy át annak érdekében, hogy helyt tudjon állni a lakosság folyamatos elöregedésének folyamatában. A nők és férfiak nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése biztosítani fogja a megfelelő társadalombiztosítási rendszer hosszú távú fenntarthatóságát. Ezzel párhuzamosan be kell vonni és a munkaerőpiacon kell tartani az idős alkalmazottakat, túllépve a jelenlegi nyugállományba vonulási szokásokon” – indokolták a módosítások szükségességét annak kidolgozói. Mint rámutattak, az intézkedés révén próbálják megelőzni a legidősebb korosztályok elszegényedését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés