
Nehézkesen halad a túlközpontosított bürokrácia miatt a Kalotaszeget népszerűsítő, európai uniós finanszírozású program, több mint egy év eltelt a pályázat elnyerése óta, de még a közbeszerzési eljárásokat sem sikerült lezárni – fejtette ki a Krónika megkeresésére Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere (fotó).
2013. július 04., 20:302013. július 04., 20:30
2013. július 04., 20:332013. július 04., 20:33
Mint az elöljáró elmondta: azért aggódik, mert a projekt befejezésére mindössze három év áll a rendelkezésükre, azonban egy-egy engedélyre 6-8 hónapot is várniuk kell. Rámutatott, hiába az állam hibája a csúszás, a majdani büntetőkamatokat nekik kell kifizetniük. A polgármester emlékeztetett: a mintegy 200 ezer eurós projektre a Kolozs megyei Kalotaszentkirály és Körösfő, valamint a Szilágy megyei Váralmás község alkotta – a kalotaszegi Riszeg-tetőről elnevezett – Riszeg Kistérségi Társulás pályázott sikeresen.
A projekt célkitűzése a Kalotaszeg védjegy megteremtése, illetve a Hagyományokkal és népművészettel teli vakáció a kézművesmesterek földjén elnevezésű turisztikai program kifejlesztése és népszerűsítése. Mint a polgármestertől megtudtuk, a projekt keretében többek közt népszerűsítő anyagok, szórólapok, hirdetőtáblák készítése, valamint kulturális rendezvények megszervezése és különböző gazdasági vásárokon történő részvétel szerepel.
A gondot ez utóbbiak jelentik – fejtette ki Póka András György –, ugyanis a pályázat leadása óta több vásár, termékkiállítás megszűnt. Ez ugyan önmagában nem lenne nagy baj, azonban a megszűnt vásárok helyett más hasonló rendezvények utólagos beemelése a projektbe rendkívül nehéz. Egy-egy ilyen engedély, jóváhagyás beszerezése 6-8 hónapba is belekerül, és mindenért Bukarestbe kell elmenni, tájékoztatott az elöljáró. „Kezdünk elveszni a bürokrácia útvesztőjében. Aki nem pályázik, az úriember: nem kell törnie a fejét állandóan miatta\" – panaszolta el Póka András György, aki szerint a túlbonyolított bürokrácia nem csak erre az esetre, hanem szinte valamennyi uniós pályázat lebonyolítására jellemző.
Kérdésünkre ugyanakkor kifejtette, a majdani beruházás célja Kalotaszentkirályon a turizmus tovább fejlesztése, hiszen csak az általa irányított község 46, a turisztikai minisztérium által minősített panzióval rendelkezik, eközben a Körösfőn és Váralmáson a turizmus megteremtése a cél. Szentkirálynak jelenleg két nagyobb kulturális rendezvénye van: az éves szüreti bál, illetve a Csipkefesztivál névre keresztelt hecserlilekvárfőző-verseny. Póka elmondása szerint pedig a távlati céljuk a Kalotaszeg brand kiterjesztése azokra a termékekre, amelyek jellemzőek a Kolozsvártól a Királyhágóig terjedő vidékre.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!