
2012. október 04., 08:332012. október 04., 08:33
„László János kezdeményezésére 1993-ban született meg az őszi vásár, akkor még csak magyarországi kiállítók részvételével” – idézte fel az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Orosz-Pál Levente szervező (képünkön). A rendezvény sikeresnek bizonyult, hisz az elmúlt két évtizedben az őszi vásáron egyre több külhoni és belföldi kiállító vett részt, bővült a programok köre, illetve a látogatók száma is megsokszorozódott.
Az idei expó fővédnöke Matolcsy György, Magyarország nemzetgazdasági minisztere, védnökök Szatmáry Kristóf, Magyarország gazdaságért felelős államtitkára, illetve Radetzky Jenő miniszteri biztos. A 11 órakor kezdődő hivatalos megnyitót kora délután üzleti konferencia követi, amelynek témája ezúttal a gazdasági együttműködés lehetősége Székelyföld fejlődésének tükrében.
A városi sportcsarnokban és annak szomszédságában tartott nemzetközi kiállításon és vásáron ezúttal 150 kül- és belföldi cég és vállalkozó (textil-, élelmiszer-, építő-, gépipari, kozmetikai, valamint autómárka-képviseletek) vesz részt. „Idén nemcsak a termékek skálája bővült, hanem növekedett a kiállítófelület is” – tette hozzá a szervező.
A 20. őszi vásár keretében ugyanakkor számtalan színes, kulturális és szórakoztató program is várja majd az érdeklődőket. Pénteken veszi kezdetét a 9. Borfesztivál a városi minifocipályán, ahol a szervezők ígérete szerint kiváló borfajtákat, szőlőtermő vidékeket, magyarországi és erdélyi borkülönlegességeket ismerhetnek meg a látogatók.
A háromnapos rendezvény alkalmával ünnepli tizenötödik születésnapját a Príma Rádió is, amely több koncertre, előadásra és színpadi produkcióra is várja a közönséget. Szombaton a városháza Szent István Termében bemutatkozik a Fehérasztal Lovagrend, majd tizenöt udvarhelyszéki, gasztronómiában jártas személyt fogadnak köreikbe. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak: a 4–14 év közti gyerekek a vasárnapi mesemondó versenyre nevezhetnek be, ahol a legügyesebbek értékes díjakat nyerhetnek. Az őszi vásár vasárnap 20 órakor zárja kapuit.
Kovács Eszter
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.