
Tavaly az első kilenc hónapban hét százalékkal növelte üzemanyag-eladását a Mol Románia annak ellenére, hogy a román piac két százalékkal visszaesett – írta a Ziarul Financiar. Mint a gazdasági lapnak nyilatkozva Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója elmondta, a 7 százalékos eladásnövekedést úgy sikerült elérni a piacon tapasztalt általános visszaesés ellenére, hogy egyebek mellett nyolc új töltőállomást nyitottak.
2014. január 21., 14:542014. január 21., 14:54
A lap megállapította, hogy amennyiben a Mol Románia eladásának növekedési üteme a tavalyi egész évben folytatódott, akárcsak az első három negyedévben, akkor a vállalat üzleti forgalma meghaladhatja az egymilliárd eurót.
A társaság még nem közölt adatokat a 2013-as évre vonatkozóan. Daradics Kinga ugyanakkor megerősítette, hogy a Mol Románia 2014-ben is folytatja növekedési stratégiáját, és terveik szerint a jövő év végéig 15 százalékra növelik piaci részesedésüket. Az ügyvezető igazgató elmondta: jelentős növekedési potenciál rejlik a román üzemanyagpiacban, mert ezer lakosra 150-200 jármű jut, míg Magyarországon 300, Szlovéniában 500.
Emellett az infrastruktúra állapota is hosszú távú fejlődési tényező, Romániában ugyanis összesen 600 kilométer autópálya van, míg például Lengyelországban 2000 kilométer.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!