
Bolojan: sok éven át többet költött az ország, mint amennyit megengedhetett magának
Fotó: Gov.ro
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya a 2024-es 9,3 százalékról 7,9 százalékra csökkent tavaly az Eurostat adatai szerint, amelyek azt igazolják, hogy az irány helyes, a gazdaság stabilizálódik – vont mérleget szerda este Ilie Bolojan miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben. Bolojan szerint a deficit tavalyi mérséklődése az év második felében hozott kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéseknek, valamint az uniós alapok felhasználásának és a helyreállítási terv kiigazításának tudható be.
2026. április 23., 09:312026. április 23., 09:31
A miniszterelnök rámutatott arra is, hogy a romániai deficit továbbra is a legmagasabb az Európai Unióban, de – tette hozzá – a legnagyobb korrekciót is Románia hajtotta végre. Bolojan hangsúlyozta azt is, hogy a költségvetési hiány csökkentése elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy az ország pénzügyeit egészséges alapokra helyezzék.
– magyarázta. Aláhúzta egyúttal, hogy ezt nem lehet így folytatni, meg kell változtatni az irányt, és „vissza kell szerezni az irányítást a gazdaság felett”.
Minél gyorsabban valósul meg a korrekció, annál hamarabb indulhat meg a gazdaság egészséges növekedés, ami az életszínvonalban is megmutatkozik majd – vallja a kormányfő.
„Köszönöm mindenkinek a türelmet és az áldozatot. Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy az irány helyes. A gazdaság stabilizálódik, anélkül, hogy nyomást helyeznénk a jövő generációira. Kár lenne visszatérni oda, ahonnan elindultunk” – fogalmazott a kormányfő.

Ilie Bolojan kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Nicușor Dan államfővel folytatott szerdai konzultációk után kijelentette, tájékoztatta az elnököt, hogy vállalja a miniszterelnöki megbízatása folytatását.
Mint ismeretes, az uniós statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint Románia államadóssága 2025-ben a GDP 59,3 százalékára emelkedett a 2024-es 54,8 százalékról, illetve a 2023-as 49,3 százalékról. A költségvetési hiány 2025-ben a bruttó hazai termék 7,9 százalékát tette ki, míg 2024-ben 9,3 százalékos, 2023-ban pedig 6,6 százalékos GDP-arányos deficitet jegyeztek.

Mindkét oldalnak megvan a felelőssége a jelenleg kialakult romániai belpolitikai válságban – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János elemző.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
szóljon hozzá!