Hirdetés

Bírálják az autópálya-stratégiát

Többen is bírálják a kormányzó Szociálliberális Unió kedden bemutatott autópálya-fejlesztési stratégiáját, amelynek ellenzői főként azt kifogásolták, hogy a tervek szerint Nagyszeben és Piteşti között csak 2022-re készül el a sztráda.

Bálint Eszter

2013. december 04., 19:002013. december 04., 19:00

 

Az USL elképzelései ellen nemcsak a politikai, hanem az üzleti szféra is felszólalt: a Dacia autógyár hivatalos forrásai a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, hogy a Nagyszeben–Piteşti-szakasz megépítésének elodázása veszélyezteti az ország gazdasági versenyképességét, és elijeszti a beruházókat.

Az üzem illetékesei azt is kifogásolták szerdán, hogy a kormány előbb a Brassó–Comarnic szakaszt véglegesítené, holott a Prahova völgyében jóval nehezebb építkezni, mint a Nagyszeben közelében található Olt völgyében. „A kabinet figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a Nagyszeben–Piteşti-szakasz egy nemzetközi folyosó része, ezért ezt a részt kellene minél előbb kiépíteni” – hívták fel a figyelmet. Elmondásuk szerint az Olt-völgyi autópálya hiánya évente több mint tízmillió eurós veszteséget jelent a Dacia-gyár számára, az exportált gépkocsik szállítása ugyanis egyenként 60 euróval lenne olcsóbb, ha ezen a szakaszon gyorsabban lehetne közlekedni.

Cristian Buican, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke egyenesen Dan Şova infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter lemondását követelte, amiért az engedte elodázni a Nagyszeben–Piteşti projektet. „Az illetékes miniszter által jóváhagyott stratégia tönkreteszi a térségben működő gazdasági tevékenységet, ahol olyan nagyvállalatok üzemelnek, mint a Dacia–Renault-csoport” – magyarázta a kormánypárti politikus.

Erre reagálva Ilie Sârbu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője úgy nyilatkozott: már hozzászoktak ahhoz, hogy a liberális politikusok gyakran tesznek a Cristian Buicanéhoz hasonló kijelentéseket, ezért „nem rémülnek meg az ilyen követelésektől.”

Az autópálya-fejlesztési stratégiát bírálta Emil Boc kolozsvári polgármester is, aki szerint az elképzelés „háttérbe szorítja Erdélyt.” „A kormány ezúttal is mostohagyermeknek tekinti Erdélyt, és főként Észak-Erdélyt, holott az itteni megyeszékhelyek jelentős mértékben hozzájárulnak az államkasszához. Remélem, hogy a kabinet észhez tér, és nem támogatja aránytalanul nagy mértékben az ország déli részét” – fogalmazott az elöljáró.

A Victor Ponta miniszterelnök által kedden ismertetett stratégia szerint a 2018-ig építendő sztrádák Szatmár, Máramaros és Besztere-Naszód megyét is elkerülnék, a kabinet ugyanakkor dél-romániai és moldvai szakaszokra fordítaná a 2014 után lehívott uniós kohéziós alapokat. A bírálatokra reagálva Ponta szerdán úgy nyilatkozott: „azok kifogásolják a kabinet elképzeléseit, akik négy év alatt alig 40 kilométer autópályát építettek.” A miniszterelnök véleménye szerint az USL tényekre és a meglévő forrásokra alapozott tervet dolgozott ki. Amint arról beszámoltunk, a kormány 2018-ig valamennyi tervezett autópályát megépítené, a vitatott Nagyszeben–Piteşti szakasz azonban csak a 2022-es távlati elképzelések között szerepel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
Hirdetés