2012. szeptember 21., 09:062012. szeptember 21., 09:06
Daciana Nica, az ügynökség igazgatóhelyettese azt mondja, az elektronikai alkatrészeket előállító gyár júniusi csődjére nem számított az ügynökség, így arra sem, hogy emiatt félezren maradnak állás nélkül. „Én magam is a sajtóból értesültem, hogy baj van. A gyárkapukat bezárták, a dolgozók ott tüntettek, még a rendőrség is kiszállt” – idézte fel a történteket az aligazgató. Az elektronikai cég dolgozói akkor addig tüntettek a gyárkapu előtt, amíg meg nem kapták elmaradt fizetéseiket. „Meg kell azért jegyezni, hogy az elbocsátottak közül sokan hamar munkát találtak, így nem szerepelnek kimutatásainkban állástalanként” – tette hozzá Daciana Nica.
A megyei munkanélküliségi ráta egyébként nem sokban különbözik a tavaly ilyenkor regisztrálttól, ám a szakember szerint aggasztó, hogy az utóbbi hónapokban a regisztrált állástalanok száma egyre nőtt. Az, hogy kevés a munkahely a megyében, megmutatkozik azon is, hogy a jövő péntekre szervezendő, elsősorban frissen végzetteknek szóló állásbörzére egyelőre nagyon kevés munkaadó jelentkezett: a hetven cég közül, amely meghívást kapott, eddig mindössze öten jelezték, hogy eljönnek. Ezek összesen 35 állást kínálnak, amelyből kilenc felsőfokú végzettséget igényel. Daciana Nica megjegyezte: fontos tudni, hogy a frissen végzetteket alkalmazó cégek egy éven keresztül jelentős szubvenciót kapnak az államtól, a dolgozó képzettségétől függően 500 (általános iskola), 600 (gimnázium), illetve 750 (felsőoktatás) lejt.
További problémát jelent ugyanakkor az a tendencia, hogy a cégek gyakran nem vagy későn jelentik be a megüresedett állásokat a munkaerő-elhelyezőnek, holott erre a törvény kötelezné őket. A bihari ügynökség egyelőre nem bírságolt ilyesmi miatt, de a jövőben akár erre is sor kerülhet – ígéri az igazgatóhelyettes.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.