
Bezárja budapesti gyárát a francia Michelin-csoport: a vállalat közleménye szerint a középkategóriás teherabroncsok gyártása a magyar fővárosban 2015 közepén ér véget, a tevékenységet pedig a romániai, németországi és lengyelországi üzemekbe helyezik át.
2014. május 06., 17:552014. május 06., 17:55
A csoport azzal indokolta a gyár bezárására vonatkozó döntést, hogy egyrészt 2007-hez képest a teherabroncsok iránti kereslet 23 százalékkal esett vissza Európában, így a csoportnak „lépéseket kell tennie a versenyképesség és az export növelése érdekében.” A vezetőség emellett arra hivatkozott, hogy mivel a jelenleg 70 százalékos kapacitással működő gyár Budapest belvárosában – a nyolcadik kerületben – található, nincs lehetőség a telephely bővítésére.
A tervek szerint a Michelin Hungária még ezen a héten megkezdi az egyeztetéseket a telephely 512 alkalmazottját tömörítő szakszervezetekkel, a csoport ugyanis vállalati támogatási programmal kívánja segíteni a munkások elhelyezkedését például a cégnek a térségben működő egységeiben.
A vállalat közleményében azt is kiemelte, hogy május végéig tárgyalásokat kezdeményeznek a fővárosi és kerületi szervekkel a terület városfejlesztési tervekhez illő, munkahelyteremtő, fenntartható módon való hasznosításáról, melyhez aktívan hozzá kívánnak járulni. A mintegy 9 hektáros terület szomszédságában kormányzati, oktatási, pénzügyi és kulturális intézmények találhatók.
A jelenleg Magyarországon 1650 főt foglalkoztató cégcsoport másik telephelyén, Nyíregyházán folytatódik a szupersport kategóriás személyabroncs gyártás, illetve Vácott a logisztikai központban és a tuzséri kereskedelmi egységben is hosszú távú jelenlétet erősített meg a cég a közleményben. A bezárással a csoport a Taurus, Riken és Kormoran márkájú középkategóriás teherabroncsok budapesti gyártását fejezi be.
A Michelin-csoport 1996-ban vette át az addig állami tulajdonú Taurus vállalatot. Azóta a cégcsoport Magyarországon mintegy 302 millió euró összegben ruházott be, melyből a budapesti teherabroncsgyár része 35 millió euró.
A Michelin Hungária fő piaca Közép-Európa és Oroszország, a cég nettó árbevétele 2013-ban 183,5 milliárd forint (595 millió euró) volt. A cég egyébként tavaly új irányító szervezetet hozott létre Budapesten, amelynek feladata az alsókategóriás személyabroncs márkák kereskedelmének világszintű koordinálása, ezt a tevékenységet a továbbiakban is Magyarország fővárosából fogják ellátni a közlemény szerint.
A Michelin Romániában három gyárat működtet: kettőt Zilahon, egyet pedig a Prahova megyei Floreşti-en, a cég emellett kereskedelmi hálózatot is fenntart az országban. A francia cégcsoport 2001 augusztusában lépett be a romániai piacra, ahol rövid idő alatt jelentős növekedésnek indult – a Michelin Románia jelenleg közel háromezer személyt foglalkoztat.
A cég 2002 és 2008 között mintegy 220 millió eurós beruházást valósított meg hazai gyárainál, amelyekben gépkocsi- és teherautó-abroncsokat gyárt belföldre és – európai, valamint észak-amerikai – exportra egyaránt.
A Michelin-cégcsoport egyébként világszinten az egyik legnagyobb gumiabroncs-gyártó, amely a piacnak 20 százalékát teszi ki.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!