Hirdetés

Bevételcsökkentő adóterhek

Az általános forgalmi adó (áfa/TVA), valamint a jövedéki adó emelésének tulajdonítják az élelmiszeripari vállalkozók, illetve a sörgyártók, hogy az idei év során tavalyhoz képest csökkentek eladásaik, illetve fellendült a feketekereskedelem, amik miatt csökkentek az államkassza jövedelmei is.

Bálint Eszter

2013. november 19., 18:452013. november 19., 18:45

A román gazdaság fellendítését az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésével lehet elérni – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Sorin Minea, a Romalimenta élelmiszeripari munkáltatói szövetség elnöke, aki – mint mondta – csodálkozik, hogy a kormány nem látja be, hogy az áfa 19 százalékról 24 százalékra történt emelése nem vált be, ez az adó, ami csak a legritkább esetekben folyik be az államkasszába. Mint hangsúlyozta, amellett, hogy időn egyre csökkentek eladásaik, jövőre még nagyobb bajba kerülhetnek, ha a kormány nem tartja be abbéli ígéretét, hogy csökkenti az élelmiszeripari termékek áfáját, ugyanis Bulgária és Magyarország is erre a lépésre készül, az ottani termékek olcsóbbá válása pedig tovább csökkenti majd a romániai belpiaci fogyasztást. Minea egyébként azzal számolt, hogy az áfaemelés legalább 30 százalékkal növelte az adócsalást az ágazatban. „Az IMF-nek nem az áfa szintje jelenti a gondot, hanem az adóbehajtás mikéntje. Ha nő az áfa, s az IMF nem érti ezt meg, a költségvetési bevételek összeomlanak. Bármit is vetítettek elő, az áfaemelés nem növelte a büdzsé élelmiszeriparból származó bevételeit” – mutatott rá a munkáltatói szövetség elnöke, aki szerint ezzel szemben az általános forgalmi adó csökkentése azonnali pozitív hatással bírna. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt héten Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a kenyér után a húsipari termékek áfája fog 24-ről 9 százalékra csökkenni, s nem zárta ki a hasonló intézkedést a zöldségek, gyümölcsök, valamint a tej esetében sem, Victor Ponta kormányfő pedig a biotermékek áfájánk csökkentését helyezte kilátásba.

Hasonló cipőben a sörgyártók

A sörgyártók eközben arra panaszkodnak, hogy az idei év első nyolc hónapjában 8 százalékkal estek vissza eladásaik a tavalyi esztendő hasonló időszakához viszonyítva. Mint Constatin Bratu, a Romániai Sörgyártók Egyesületének (ABR) tegnap egy üzleti konferencián elmondta, a jövedéki adó 10 százalékos növekedésének, valamint a valutaárfolyam kedvezőtlen alakulásának tudják be forgalmuk visszaesését. Jövőre nézve sem derűlátó a szakember, hiszen az új adópolitikával tovább nő a jövedéki adó. „Aggódunk a fiskális nyomás miatt. Nem növelheted a végtelenségig az adókat, ez nem lehet megoldás” – fogalmazott Romalimentás kollégájához hasonlóan, felszólítva a hatóságokat, hogy ehelyett inkább foglalkozzanak az adóbehajtás hatékonyságának a növelésével. Bratu ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a sörgyártók forgalmának visszaesése más ágazatokat is érint, hiszen a vendéglátósok eladásai is csökkennek, a hivatalos statisztikák szerint pedig a vendéglátásban a munkahelyek 8,5 százaléka a söreladásoknak köszönhető.

Az olcsóbb a népszerűbb

A vásárlóerő visszaesését bizonyítja a GfK piackutató intézet által tegnap nyilvánosságra hozott felmérés is. Mint a szakemberek rámutatnak, a romániai lakosság az infláció emelkedése miatt már nem tudta ugyanazokat a termékeket megengedni, mint egy évvel korábban, ezért az olcsóbb, többnyire a szuper- és hipermarketeknek az ismert termékeknél akár 20 százalékkal is olcsóbb sajátmárkás termékeit választotta előszeretettel. Ezek a termékek teszik ki egyébként a GfK szerint ma már a piac 15 százalékát. Nem ez ugyanakkor az első év, amikor számottevően megnövekedett a sajátmárkás termékek iránti kereslet. A Versenytanács tavalyi évre vonatkozó statisztikái szerint ezek az áruk tavaly az összeladások 7 százalékára rúgtak, ami pedig az élelmiszeripari termékek esetében 34, a nem élelmiszer jellegű termékek esetében pedig 36 százalékos növekedést jelentett az előző esztendőhöz viszonyítva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés