
Fotó: nf
Nő az egészségügyben dolgozók fizetése – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ioana Petrescu pénzügyminiszter, miután tárgyalt az ágazatban dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet képviselőivel.
2014. június 29., 16:342014. június 29., 16:34
Mint ismeretes, az elmúlt időszakban az érdekvédelmiek több tiltakozó megmozdulást is szerveztek, egyebek mellett béremelést követelve. Mint Petrescu elmondta, egy négypontos megállapodást írtak alá a szakszervezet vezetőivel. Ennek értelmében az 1500 lejesnél kisebb fizetéssel rendelkezők december elsejétől 5 százalékos fizetésemelésben részesülnek, március elsejétől pedig újabb 5 százalékkal több pénzt vihetnek haza. A statisztikák szerint mintegy 126 ezer egészségügyi dolgozót érint az intézkedés. Elmondása szerint az intézkedésről egyeztettek az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel.
A miniszter ugyanakkor arra is kitért, hogy tárcaközi munkacsoport dolgozik majd az egységes bérezési törvényen, az igazságtalanságokat szeretnék kiküszöbölni. A csoportba beveszik a Sanitast is, az eredményeket pedig a bejelentések értelmében október elején ismertetik. Mint beszámoltunk, az egészségügyiek a béremelés mellett el szeretnék érni, hogy megjelenjen a Hivatalos Közlönyben az ágazat kollektív munkaszerződése, továbbá kérik a kormányt, hogy tegye lehetővé az alkalmazásokat.
A tárgyalások után Leonard Bărăscu, az egészségügyi szakszervezet elnöke bejelentette, egyelőre leállítják a tiltakozó megmozdulásokat. „Folytatjuk az egyeztetéseket a pénzügyminisztériummal, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat az egészségügyben és a szociális ellátásban felmerülő problémákra. Ezt az együttműködési projektet a Sanitas július 7-i országos tanácsán ismertetjük, addig abban maradtunk Maria Petrescu miniszter asszonnyal, hogy leállítjuk a tiltakozásokat” – fejtette ki Bărăscu.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!