
2012. október 10., 14:432012. október 10., 14:43
„Nem intézményektől, hanem magánszemélyektől kérek kártérítést, többek között Victor Ponta miniszterelnöktől és Remus Vulpescutól, a privatizációs hatóság elnökétől” – magyarázta Diaconescu.
Mint azt korábban is megírtuk, a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim vegyi üzem privatizációjára tett kísérlet sikertelennek bizonyult, miután a pályázaton győztesként kihirdetett bulvártévé-tulajdonos, populista politikus Dan Diaconescu a szerződés aláírására rendelkezésre álló tíznapos határidő hétfői lejártáig sem tudta bizonyítani, hogy valóban rendelkezik a cégért felajánlott 45 millió euróval.
A szerdai kormányülésen eközben arról is szó esett, hogy a kabinet kereskedelmi társaságokat hozna létre, és ezeken keresztül utalná át az Oltchim vegyipari üzem alkalmazottainak elmaradt bérüket, illetve támogatná a vállalat újraindítását – nyilatkozták kormányzati források a Mediafax hírügynökségnek. Az illetékesek kifejtették, jelenleg az egyik legnagyobb probléma, hogy az üzem megsegítésére szánt pénzt a hitelező pénzintézetek azonnal lefoglalják, így megoldást jelentene, ha a tranzakciókat más kereskedelmi társaságokon keresztül bonyolítanák le. Victor Ponta miniszterelnök a kabinet tegnapi ülésén hangsúlyozta, jogilag is elfogadható megoldást kell találni, hogy a munkások hozzáférhessenek fizetésükhöz.
„Ördögi körbe kerültünk, hiszen bármekkora összeget is fordítanánk az üzem újraindítására vagy az alkalmazottak kifizetésére, a hitelezők azonnal zárolják ezen öszegeket” – fogalmazott Ponta, aki felszólította a gazdasági és a pénzügyminisztert, hogy még a héten dolgozzanak ki a hatályos jogszabályoknak is eleget tevő megoldást. A kormány arról is döntött, hogy szociális juttatás formájában az Oltchim mintegy 500, az átlagbérnél kevesebbet kereső alkalmazottja kapjon fejenként 1400 lejnyi támogatást.
Mint ismeretes, a miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott, az alkalmazottak még október folyamán megkapják elmaradt bérüket, novembertől pedig fokozatosan indítják újra a vegyipari üzem egyes részlegeit. Daniel Chiţoiu gazdasági miniszter nemrég szintén arról beszélt, hogy reményei szerint az Oltchim legkevesebb 30 napon belül újraindíthatja a termelést. A gazdasági és pénzügyminiszter, az adóhatóság (ANAF), az Electrica áramszolgáltató és több pénzintézet egyébként nemrég létrehozott egy bizottságot, amelynek célkitűzése az Oltchim pénzügyi stabilitása.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.