Hirdetés

Beolvasztja a Volksbankot a Transilvania

Megvásárolta a Transilvania Bank a Volksbank romániai leányvállalatát, a szerződést szerdán írták alá a felek. 

2014. december 10., 18:242014. december 10., 18:24

A Transilvania Bank illetékesei közleményben számoltak be arról, hogy a tranzakció lezárásáig a két pénzintézet egymástól függetlenül fog működni, majd a jogi eljárások befejezése, valamint a szükséges engedélyek beszerzése után a Volksbankot beolvasztják a megvásárló intézet brandjébe.

Az akció nyomán a Transilvania Bank a második helyre lép a hazai bankszektorban a BRD után – ez utóbbi piaci részesedése 13 százalék, míg a Transilvania Bank a piac 12,7 százalékát tudhatja majd magáénak. A Transilvania Bank jelenleg a harmadik helyen áll 9,7 százalékos részesedéssel, ugyanakkor a legnagyobb, többségében magántulajdonban lévő romániai pénzintézet.

A gazdasági válságot megelőző időszakban egyébként a Volksbank nagyobb piaci részesedést szerzett, mint mostani vásárlója, mivel számos svájci frank hitelt biztosított az ingatlanszektorban, később ez a meggondolatlan akció jelentette bukásának fő okát is.

Horia Ciorcilă, a Transilvania Bank vezetőtanácsának elnöke szerdán úgy nyilatkozott: a tranzakció nyomán „a pénzintézet erősíti pozícióját, továbbra is aktív szereplő kíván lenni a piacon, illetve támogatni akarja a romániai gazdaságot”.

A beruházó pénzintézet „egyesítené a két bank erős pontjait”, ennek nyomán az ügyfeleknek kisebb költséget, nagyobb hálózatot és új szolgáltatásokat ígérnek. A Volksbank 135 kirendeltséggel rendelkezik, és mintegy 190 ezer ügyfelet szolgál ki, míg a Transilvania Bank 550 irodát és 1,88 millió klienst jegyez. A tranzakció nyomán így a beruházó pénzintézet 685 kirendeltséggel és 2,1 ügyféllel fog operálni, míg a BRD 870 irodát működtet, és 2,2 klienst szolgál ki.

Az Österreichische Volksbanken anyacég eladásra kínált leányvállalata már jó ideje gondokkal küzd: az agresszív, meggondolatlan hitelezés miatt jelenleg több mint kétezer peres ügyben vesz részt, átlagban pedig minden tíz bírósági ügyből nyolcat elveszít az ügyfelek javára.

A Volksbank Románia tavaly 103,6 millió eurós veszteséget jegyzett, ez 38,5 százalékkal kisebb volt a megelőző évhez képest. A pénzintézet az Európai Központi Bank stressztesztjén sem ment át, miután a hazai rosszul teljesítő hitelei, ingatlankölcsönei, valamint a közép-kelet-európai bankoknak biztosított hitelei 865 millió eurós deficitet eredményeztek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés