2012. július 30., 08:442012. július 30., 08:44
Az elöljáró szerint fontos eredmény, hogy a kiadvány háromnyelvű lesz, azaz a román és angol mellett magyar nyelvű változat is készült.
A fejlesztési stratégiát pénteken mutatták be hivatalosan. Horea Uioreanu megyei tanácselnök az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a stratégiai fejlesztési terv 90 fontos megvalósítandó beruházást tartalmaz, ez a lista azonban tovább bővíthető. Mint részletezte, számos intézmény, többek között a vidéki polgármesteri hivatalok közreműködésével állították össze a legfontosabb tennivalók lajstromát.
A lista elkészítését megelőzően elvégzett tanulmányokból az derült ki, hogy a megye lakói szerint az egészségügyi helyzet és a közutak javítása, valamint a munkahelyteremtés a legsürgősebb tennivaló a térségben, magyarázta Uioreanu. Hozzáfűzte: a regionális sürgősségi kórház megépítése a megyei önkormányzat legfontosabb terve, amelyhez elképzelhető, hogy hamarabb hozzáfognak, mint eredetileg tervezték.
Diana Udrea, a projekt technikai felelőse ugyanakkor elmondta: a megyei fejlesztési stratégia elkészítése összesen 21 hónapot tartott, a munkát a megyei önkormányzat alkalmazottai végezték. A projekt értéke 682 851,24 lej, amelynek 98 százaléka volt az uniós támogatás, a megyei önkormányzat önrésze 13 657,02 lej volt. Mint részletezte, a fejlesztési stratégia elkészítése során öszszesen öt közvitát szerveztek Tordán, Désen, Szamosújváron, Bánffyhunyadon és Kolozsváron.
Ezenkívül egy közvélemény-kutatást is végeztek a megyében, de egy spanyolországi tanulmányút is része volt a programnak. A megyei önkormányzat 33 alkalmazottja ugyanakkor több képzésen is részt vett azzal a céllal, hogy növeljék az adminisztrációs ügyintézés hatékonyságát.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.